Üveget loptunk, visszavennék?

Vágólapra másolva!
Nem aggódtak a lebukás miatt a mezőkövesdi tolvajok, ugyanott akarták beváltani az üvegeket, ahonnan ellopták.
Vágólapra másolva!

Egy nap alatt elkapták a mezőkövesdi tolvajokat, akik nem túl rafinált módon próbáltak túladni zsákmányukon: a 28 és 33 éves férfiak január 12-én feltörtek egy helyi áruházat, majd később ugyanott visszaváltották az ellopott üvegeket és rekeszeket.

A duó ellen lopás gyanújával indult eljárás, a fiatalabb férfi előzetes letartóztatásba is került, mivel nem ez volt az első bűnügye.