Vezető nélkül száguldott egy szegedi villamos

Vágólapra másolva!
Vádemelést javasol a rendőrség annak a villamosnak a vezetője ellen, akinek a járműve tavaly augusztus 26-án szabadult el Szegeden. A jármű majdnem elcsapott egy kerékpárost, 960 métert tett meg vezető nélkül.
Vágólapra másolva!

A Közlekedésbiztonsági Szervezet megállapította, hogy a vezető a remízben úgy szállt le a járműről, hogy közben véletlenül meglökte az irányváltót. Az ajtók becsukódtak, a villamos pedig elindult. Kigurult a remízből, 30-40 km/h-s sebességre gyorsult és csak 960 méter után állt meg. Közben majdnem elsodort egy szabályosan közlekedő kerékpárost.

Képünk illusztráció Forrás: Délmagyar/Karnok Csaba

A villamos vezetője ellen vádemelést javasolnak, ugyanakkor a Szegedi Közlekedési Társaság összesen másfél millió forintért éberségjelzőket szereltetett a villamosokba, így azok csak akkor indulhatnak el, ha a vezető folyamatosan nyomva tart egy gombot.

A teljes cikket itt találja: delmagyar.hu.