Saját anyját is kirabolta volna

Vágólapra másolva!
Elvette volna anyja napi bevételét a hajléktalanként élő férfi, aki korábban nagyapjától is lopott. Visszaesőnek számít, előzetesbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Saját családtagjait sem kímélte 24 éves kondorosi tolvaj. Február 10-én anyja békéscsabai újságos pavilonjából próbált rabolni - előbb kölcsönt kért, de mivel nem kapott, benyúlt a bódéba, hogy elvigye a közel 80 ezres bevételt tartalmazó kasszát. Anyja és egy másik nő is próbálta megakadályozni a rablást, eközben a fiú szinte meg is ütötte családtagját. Végül elmenekült a helyszínről.

Nagyapja sem úszta meg

Nem bujkálhatott sokáig, már másnap elfogták a rendőrök Kondoroson. A tolvajról az is kiderült, hogy januárban nagyapja mobiltelefonját is ellopta, két, számára ismeretlen nőtől pedig táskákat zsákmányolhatott Békéscsabán.

Ez már nyolcadik eset

A három lopás előtt a fiatal férfi korábban öt hasonló ügyben is büntették, a Békéscsabai Járási ügyészség ezért is kérte az előzetes fogvatartás elrendelését.