Diákhitel: adósság vagy befektetés?

Légy képben, Olcsóbb lesz a diákhitel, csökken a kamata a második félévben
Vágólapra másolva!
Nehéz és nagy dilemma továbbtanuláskor a diákhitel mérlegelése. Felvenni vagy nem felvenni? De miért is nehéz a döntés? Mert éppen próbálunk túljutni a nem is olyan réginek tűnő gazdasági világválságon, ami nem kis részben a felvett, de nem törlesztett hitelek miatt volt. Tömegek nyögik még ma is ennek súlyát. Ugyanakkor egyfelől hatalmas segítsége és befektetés a jövőbe, másfelől viszont korai adósság. Segítünk eligazodni a döntéshez. 
Vágólapra másolva!

Ha ismer olyat, aki idén felvételizik, mindenképpen ossza meg vele cikksorozatunkat!

Felvételi cikksorozat

  • Sorozatunk első részében bemutattuk a legfontosabb felvételi határidőket, dátumokat.
  • A második részében hét diák mesélte el, hova jelentkeznek és mit fognak tanulni, támogatja-e őket családjuk és állami vagy fizetős formával számolnak? Ha viszont már most látja, hogy gyerekét jobban érdekli a művészet vagy a közszolgálat, akkor olvassa el erről szóló írásunkat benne a speciális felvételiről és elhelyezkedési esélyekről.
  • Harmadik cikkünkben bemutattuk, mi az a kapacitásszám, mely szakok pontszáma rögíztett központilag és hogyan kell kiszámolni a felvételi pontszámot, konkrét példákkal. De azoknak is mutattunk OKJ-s lehetőséget, akiket esetleg nem vennének fel.
  • Sorozatunk negyedik részében a duális képzésről írtunk. Mire jó? Hogyan lesz jóval nagyobb eséllyel biztos munkahelye még a diploma megszerzése előtt? És miért éri ez meg a cégeknek?
  • Az ötödik részben a diákhitel dilemmájáról írtunk: adósság vagy befektetés? Érvek és ellenérvek.
  • Cikksorozatunk összefoglalóját itt érheti el.

360 ezer diákhiteles nem tévedhet

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénzügyi szakemberként azt gondolja, hogy ez remek befektetés, hiszen felhasználása a tanulmányokra fordítódik, ami befektetés a jövőbe. A hitelt csak felsőoktatási intézménnyel (egyetem/főiskola) hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák veheti fel. Viszont újdonság, hogy a felső korhatár mostanra már 40 év. Ugyanakkor nincs hitelbírálat és kezes. Két fajtája van, ezelet mutatjuk be mindjárt. Akit viszont részletesebben is érdekel, az nézze meg az erről szóló beszélgetést az alábbi videóban.

Szabad felhasználású diákhitel (Diákhitel1)

Finanszírozási formától függetlenül bárki, ugyanis ennek lényege az, hogy bármire el lehet költeni. Optimális esetben tanszerre, eszközökre, utazási bérletre vagy lakbérre fordítjják, de nyilván van olyan is, aki elbulizza. Maximum havi 50 000 forintot lehet kézhez kapni, sőt, arra is van már lehetőség, hogy mindezt egy összegben kapja meg a hallgató az adott félévben. A Diákhitel kamata változó. A 2014. július 1-től december 31-ig érvényes kamatláb: 5,75%. Törleszteni pedig a hallgatói jogviszony megszűnése után, illetve legkésőbb a 40. életév betöltését követő negyedik hónap első napjától kell.

Kötött felhasználású diákhitel (Diákhitel2)

Kizárólag önköltséges képzésben résztvevő hallgatók vehetik fel. Nem kapják kézhez, az intézmények utalja a Diákhitel Központ, így a hallgató sem eshet kísértésbe és költheti másra. Maximum a képzési költség összege lehet, ami akár milliós összeg is lehet, gondoljunk csak az orvosi vagy akár a pilóta képzésre. Az állami kamattámogatásnak köszönhetően a kamat évi 2%. Törleszteni pedig szintén, a hallgatói jogviszony megszűnése után, illetve legkésőbb 40. életév betöltését követő negyedik hónap első napjától.

Hogy az egyes diplomások milyen szakterületeken és mekkora fizetésre számíthatnak, a Diplomás pályakövetési adatok 2013-as kimutatása segíthet:

Egyszer vissza kell fizetni

A havi törlesztőrészlet nagysága az első két évben a minimálbérhez, a harmadik törlesztési évtől kezdve a bruttó jövedelemhez igazodik. A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében ez a minimálbér, majd a két évvel korábbi jövedelem 6%-a. A kötött felhasználású Diákhitel2 esetében a részlet nagysága a hiteltartozás összegétől függ, az első két törlesztési évben a minimálbér, a harmadik évtől pedig a két évvel korábbi bruttó jövedelem 4-11%-a.

Nagyon baráti a hiteltörlesztés

Bármikor és bármekkora összeggel előtörleszthető, ráadásul nem jár érte büntetés. A törlesztés futamideje előre nincs rögzítve, de javasolt minél hamarabb a kamatok miatt. 36 naptári hónapra lehet kérvényezni minden indoklás nélkül a törlesztőrészlet mérséklését.