Kitiltási ügy: ki kell adni a belső vizsgálatot

szél bernadett lmp sajtótájékoztató nav dob utca
Vágólapra másolva!
Tovább firtatja az LMP, mire jutott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon belső vizsgálata, melyet a kitiltási botrányban érintett Vida Ildikó elnök rendelt el a kitiltási ügy NAV-os vonatkozásának feltárására, és amelyről eddig nem árultak el részleteket.
Vágólapra másolva!

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordul az adóhatósághoz, hogy hozza nyilvánosságra a Vida Ildikó által a kitiltási ügy után beígért belső vizsgálat eredményét. A párt azt is szeretné, ha az Országgyűlés gazdasági bizottsága is napirendre venné a témát.

Szél Bernadett már többször tüntetett a NAV épülete előtt is Fotó: Csanádi Márton - Origo

Szél Bernadett, az LMP társelnöke pénteken bejelentette: azért fordultak adatigényléssel a NAV-hoz, mert a Vida Ildikó által novemberben bejelentett belső vizsgálat lezárultát azóta Varga Áprád elnökhelyettes meg is erősítette, még sem hozták azóta sem nyilvánosságra annak megállapításait.

Vida Ildikó NAV-elnök maga is érintett a kitiltási botrányban Forrás: MTI/-

Az LMP szerint az érintetteknek láthatóan nem célja a százmilliárdos károkat okozó áfacsalások felszámolása. Emlékeztettek: egy éve nem zárult le az ezzel kapcsolatos nyomozás, a kormánytöbbség nem enged vizsgálóbizottságot, az adóhatóság pedig még a látszatvizsgálatok eredményét is eltitkolná.