Száz határsértőt fogtak Csongrádban hétfőn

Vágólapra másolva!
Százkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén hétfőn.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint az elfogottak közül huszonhárman vallották magukat koszovóinak, a többiek főként Szíriából, Afganisztánból, és Pakisztánból érkeztek.

A határsértők menedékkérelmet nyújtottak be, ügyükben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el.

Volt már heti ezer is

Az elmúlt héten naponta 113 és 235 között változott a Csongrád megyei déli részén feltartóztatott határsértők száma. Február első hetében azonban előfordult, hogy az ezret is meghaladta az elfogottak száma, akkor több mint 90 százalékuk Koszovóból érkezett.