Vádemelés a hajhúzogató egri szatír ellen

Vágólapra másolva!
Alig két óra alatt több nőre is rátámadt egy férfi Egerben. Azt tervezte, hogy megerőszakolja és kirabolja őket, végül az utolsó támadás közben fogták el. Az ügyészség börtönbe küldené. 
Vágólapra másolva!

A fiatal helyi férfi tavaly novemberben támadta meg a nőket. Először éjfél körül egy pultosnőt szemelt ki magának. Bement a kávézóba ahol a vécébe akarta rángatni. Nem sikerült neki, mert a nő ellenállt és segítségért kiáltott. A kávézó biztonsági őre mentette meg, azonban elmenekült.

Egy lépcsőházban is lecsapott

Ezután Felsővárosba ment, ahol az egyik társasház előterében rontott két fiatal nőre. Egyiküket a sáljánál és hajánál fogva megpróbálta kihúzni az épületből. Megerőszakolni ezt a nőt sem tudta, mert sikerült kizárni a lépcsőházból.

Légy a barátom

A férfi még ekkor sem állt le. Pár perccel később egy fiatal nőkből álló társaság után ment. Egyiküket átkarolta és azt mondta neki, hogy „légy a barátom”, közben pedig megpróbálta kirabolni. A nő megijedt és menekülni próbált, közben pedig megrugdosta a támadót.

A férfi nem ijedt meg, ököllel ütötte a nőt, és kikapcsolta a nadrágszíját is. A nő kiabált, de a támadó befogta a száját fojtogatta és a hajánál fogva egy épület felé vonszolta. Ekkor a nő elszaladt, de a férfi egy buszmegállónál utolérte, többször megütötte és ki akarta rabolni.

Letépte a nadrágját

A nő kétezer forintot adott neki és egy autóstól próbált segítséget kérni. De a férfi még ekkor sem hagyta békén, elrángatta az autótól és egy telefonfülke mögé vitte. Letépte a nadrágját, a hajánál fogva a földre rántotta és megpróbálta megerőszakolni. Közben valaki szólt a rendőröknek, akik még idejében leállították a férfit.

Börtönbe küldenék

Rablás, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértése és szexuális erőszak kísérlete miatt emeltek vádat ellene, börtönbüntetést kérnek – közölte a Heves Megyei Főügyészség.