Visszaadta a talált hárommilliót

Vágólapra másolva!
Több mint hárommillió forint volt abban az autóstáskában, amelyet egy férfi talált Miskolcon. Szólt a rendőröknek, mert vissza akarta adni a pénzt. 
Vágólapra másolva!

Az 58 éves helyi férfi a Népkert környékén talált egy autóstáskát, amelyben több mint hárommillió forint és a tulajdonos papírjai voltak. Bevitte a rendőrségre, a rendőrök pedig szóltak a táska gazdájának.

A táska 31 éves tulajdonosa azt mondta, hogy indulás előtt az autója tetejére tette a táskát és rajta felejtette, így menet közben eshetett le róla - mondta az MTI-nek Szabó-Berdár Csilla megyei rendőrségi szóvivő.