A boltbezárás tett be a Vasárnapi Blikknek

20141209
Orbán Viktor miniszterelnök (b) Kolossváry Balázs, a Blikk főszerkesztője (b2) társaságában a bulvárújság szerkesztőségében, ahol válaszolt a napilap olvasóinak kérdéseire
Vágólapra másolva!
A vasárnapi boltbezárások, valamint a Ringier és az Axel Springer fúziója egyaránt felelős azért, hogy ma délelőtt nyolc embert kirúgtak a Blikkből. A bulvárlap szerkesztőségében már régóta lehetett tudni, hogy nem ússzák meg a leépítést, de mindenki reménykedett benne, hogy ez csak a nyáron fog bekövetkezni. 
Vágólapra másolva!

Az biztos, hogy a hangulat régóta nem volt nyugodt a szerkesztőségben. Évekig nem lehetett tudni, mi lesz az újságírókkal, ha a GVH engedélyezi az Axel Springer és a Ringier fúzióját Magyarországon. Erre végül tavaly került sor, egyik első lépésként a Blikk Futó utcai szerkesztősége átköltözött a Városmajor utcába, az Axel Springer irodaépületébe. Előtte még Bayer József, a kiadó igazgatója értekezletet tartott az újságíróknak, ahol azt ígérte, nem lesznek elbocsátások.

A tavalyi üzlet háttere

A Vienna Capital Partners tavaly júliusban felvásárolta a magyarországi Ringier és Axel Springer érdekeltségek jelentős médiaportfólióját, benne a Népszabadságot, nyolc megyei napilapot, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot.

Az integrált vállalat Ringier Axel Springer Magyarország néven működött tovább, és megtartotta a Blikket, a női magazinokat, például a Glamourt, a tévéműsor-újságokat, valamint a licenc alapján kapott lapokat, a többi közt a Geo magazint, az Auto BILD-et, és mindezek internetes változatát.

Orbán Viktort Kolossváry Balázs, a Blikk megbízott főszerkesztője már az új szerkesztőségben fogadta Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kevesebb oldal, kevesebb szerkesztő

Apróbb változások az újságnál már tavaly októberben történtek, a Blikk és a Vasárnapi Blikk oldalszáma jelentősen csökkent, miután a nyomda Budapestről átkerült Kecskemétre. Utóbbi 48 helyett 32 oldalas lett, emiatt a vasárnapi lap háromfős szerkesztői gárdáját lecsökkentették kettőre, és többen sejtették, hogy hamarosan a napilapra is sor kerül.

Végül szerda délelőtt hívták be az érintett újságírókat, megköszönve nekik munkájukat. Összesen nyolc embertől vált meg a cég, ketten az aktuális rovatban, ketten az internetes szerkesztőségben dolgoztak, egy újságírót a szórakoztató rovattól küldtek el, valamint teljesen megszüntették a Vasárnapi Blikk gárdáját, ott a két szerkesztőt és a művészeti vezetőt bocsátották el.

Számlán lesz a végkielégítés

Információink szerint a cég korrekten kezelte az elbocsátásokat, a dolgozók végkielégítése már holnap a számlájukon lesz, és a felmondási idejüket sem kell letölteniük, már ma hazamehettek.

Azt Hornyacsek Zoltán, a napilap-portfólió kiadóigazgatója az Origónak is megerősítette, hogy a Vasárnapi Blikk nem szűnik meg. A hétvégi kiadás cikkeit már eddig a napilap újságírói készítették, néhány évvel ezelőtt ugyanis egybeolvasztották a két szerkesztőséget, csak a szerkesztők maradtak. Az ő helyüket valószínűleg a napilap szerkesztői veszik majd át.

Nem lesz hol lapot venni

Az biztos, hogy a lapnak a vasárnapi boltbezárás sem tett jót. A Vasárnapi Blikk olvasóinak nagyon kis részét tették ki előfizetők, hiszen a posta működése miatt a lapot csak hétfőn kapják meg. Ezért a legtöbben hipermarketekben, boltokban vették meg az újságot, március 15-étől ezt azonban már nem tehetik meg. Amint arra a Magyar Lapkiadók Egyesülete is felhívta a figyelmet, ez nagyon komoly csapás lesz a vasárnapi lapoknak, de az igazi hatást csak a törvény életbe lépése után lehet majd lemérni.

Még korai temetni a vasárnapi lapokat

Azt nem tudjuk még, hogy a vasárnapi forgalom hogyan terelődik majd át a vasárnap is nyitva tartó kisebb boltokhoz, mondta az Origónak Mihók Attila. A Mediaworks vezérigazgatója szerint az a nagy kérdés, hogy ezek az üzletek fognak-e foglalkozni lapértékesítéssel. Mihók Attila szerint igen, hiszen az egyik kiskereskedelmi élelmiszerlánc már franchise-szerződést kötött egy benzinkúthálózattal, míg egy másik benzinkúthálózat szintén olyan akciót tervez, ami napilapokhoz kötődik, így csalogatva oda a vásárlókat.

A vasárnapi boltbezárás nem lesz jó hatással a vasárnapi napilapok árusítására, ahogy azoknak a magazinoknak az értékesítésére sem, amelyek csütörtökön vagy pénteken jelennek meg, mert így egy nappal kevesebb ideig árusítják azokat. Jó nem lesz, az biztos, de hogy ez mekkora tragédiát fog okozni, azt nem tudjuk, mondta Mihók Attila. Egyébként azok a boltok, amelyek forgalmának legalább kétharmada újságárusításból származik, kinyithatnak vasárnap is.

Nem örülnek

A Mediaworksnél több megyében van vasárnapi kézbesítés, és a cég azon fog dolgozni, hogy ez minél szélesebb területen így legyen, vázolta a vállalat terveit a cég vezérigazgatója. „Úgy gondolom, hogy korai lenne még eltemetni a vasárnapi napilapokat” – mondta Mihók Attila. Nem lesz jó, nem örülünk neki, valószínűleg drágítani fogja a lapokat és kellemetlen lesz azoknak, akik egy bizonyos helyen vették a napilapokat, azonban ők részben, de nem teljes egészében, de át fognak szokni más árusítóhelyekre, tette hozzá a vezérigazgató.