Megkapja a kért rendőri erőt Siófok

Vágólapra másolva!
A rendőrség "a szükséges és elégséges erőt" biztosítja Siófoknak a közbiztonság fenntartásához mind a nyári idegenforgalmi szezonban, mind az év többi időszakában - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata arra reagálva, hogy a balatoni város polgármestere rendőri erősítést kért.
Vágólapra másolva!

Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere azt mondta, hogy a napokban egy mintegy húsztagú társaság verekedést provokált az egyik siófoki szórakozóhelyen, ahol a három bántalmazott ember közül egy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátásra szorul.

A közelmúltban egy másik szórakozóhely tulajdonosa járt nála, aki hasonló problémák miatt bezárta üzletét. Információi szerint Enyingről érkeztek "a látogatók". A történtek miatt hétvégékre rendőri erősítést kért a megyei rendőrfőkapitánytól.

Segít a rendőrség

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy Siófok polgármestere kedden fordult kéréssel hozzájuk egy két nappal korábban történt verekedéssel kapcsolatban.

A rendőrségi válasz nem tér ki arra, hogy konkrétan milyen segítséget fog nyújtani a városnak, de hangsúlyozza, hogy a város megkapja a szükséges és elégséges rendőri erőt.

A rendőrségi tájékoztatás szerint az ügy előzménye az volt, hogy két ember összeverekedett egy siófoki szórakozóhelyen, a biztonsági szolgálat kivezetette őket. Hamarosan megjelent egy társaság, amelynek tagjai bántalmaztak két biztonsági őrt, majd elmenekültek.

Az ügyben a Siófoki Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

Enyingi romák

A Somogy megyei hírportál, a Sonline kedden írt arról, hogy a hétvégén egy siófoki szórakozóhely két biztonsági őrét hagyta helyben egy több autóval érkező társaság. A városban terjedő szóbeszéd szerint "újra felbukkantak Siófokon az enyingi romák". A cikkben felidézték azt is, hogy korábban "országos visszhangot váltott ki egy 150-200 fős, zömmel enyingi romákból álló társaság hat évvel ezelőtti, ugyancsak demonstratív célzatú felvonulása a nyáron legforgalmasabb parti korzón, a siófoki Petőfi sétányon".