Forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

Vágólapra másolva!
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjárműforgalom előtt - közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint több helyen szombaton életbe lép a - vasárnap esti órákig tartó - megállási tilalom. Tilos lesz megállni többek között az V. kerületben az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tértől a Bajcsy Zsilinszky útig, a Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Szalai utca között, a Szalai utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között, a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Markó utca és a Kossuth tér között, valamint a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között. Ugyancsak tilos lesz a megállás az V., a VIII. és a IX. kerületet érintően például a Múzeum körút, a Puskin utca, a Bródy Sándor utca, a Baross utca egyes részein és a Pollack Mihály téren, valamint az Üllői út mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között.

Az I. kerületben szombaton délelőtt 10 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben megállási tilalom: a Dísz téren, a Szentháromság téren, a Hess András téren, az Ybl Miklós téren, a Fortuna közben, továbbá a Tárnok utca, a Szentháromság utca, az Úri utca, az Országház utca, a Palota út, a Fortuna utca, a Táncsics utca és a Lánchíd utca egy-egy szakaszán.

A Belvárosban megáll az élet

Ugyancsak vasárnap éjfélig nem lehet majd megállni a Budapest V., VII. és a VIII. kerületet érintően többek között a Zoltán utca, a Thököly út egy-egy szakaszán, a József nádor tér, a Március 15. tér és a Petőfi tér egyes részein, a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között, a Keleti pályaudvar melletti parkoló Thököly út felőli két sávjában továbbá a Batthyány-örökmécses körül.

Mindemellett vasárnap 0 órától éjfélig a budai Vár teljes területét lezárják a közúti gépjárműforgalom elől. Vasárnap délelőtt időszakosan lezárják a Kossuth tér - Alkotmány utca - Bajcsy Zsilinszky út - Károly körút - Astoria - Múzeum körút - Bródy Sándor utca útvonalat, valamint a Lánchíd utca - Szarvas tér - Krisztina körút - Erzsébet híd - Kossuth Lajos utca - Astoria - Múzeum körút útvonalat, majd a Múzeum körút - Astoria - Kossuth Lajos utca - Erzsébet híd - Szarvas tér - Attila út - Dózsa György tér - Palota út - Dísz tér útvonalat, és a Lánchíd utca - Clark Ádám tér - Sikló utca - Déli Rondella útvonalat.

Emellett vasárnap több órára lezárják majd az Erzsébet hidat, a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között, a Pollack Mihály teret, valamint a Szentkirályi utca, a Puskin utca, a Múzeum utca, a Bródy Sándor utca, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Szabad Sajtó utca, Thököly út egy-egy szakaszát. A BRFK arra kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.