Emberölés Pocsajban

Vágólapra másolva!
Megöltek egy 22 éves nőt, a rendőrök Pocsaj belterületén szerdán este fél nyolc körül egy személygépkocsiban találtak rá a holttestre - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. A rendőrök a gépkocsi közelében elfogták és előállították M. Sándort, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 45 éves férfi ellen.