Többletköltségei lehetnek a paksi bővítésnek

ÉPÍTMÉNY ÉPÜLET erőmű ipari létesítmény Paks, 2011. március 7.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évre szóló üzem
Paks, 2011. március 7. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évre szóló üzemeltetési engedélyei az elkövetkezendő években sorra lejárnak. A további 20 évig való működtetéséhez az I-es blokk esetében már idén kezdeményezni kell az üzemeltetési engedély megújítását. A távlati tervekben szerepel az atomerőmű bővítése, amelynek keretében két új blokk megépítésére 2012 elején írják ki a tendert, a kiértékelése pedig 2013 első felében várható. Az V. blokk üzembe helyezését 2020 után, a VI-ét 2025 utánra datálják, tervezett üzemidejük 60 év lenne. Így a paksi atomerőmű az ország villamosenergia-igényének 40-50 százalékát tudná biztosítani. A felvétel 2011. február 15-én készült. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Miután az Európai Bizottság nem fogadta el azt, hogy az orosz fél szállítsa a fűtőanyagot az új paksi erőműbe, alternatív beszerzési forrást kell keresni, ennek azonban többletköltségei lehetnek - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója pénteken, a HírTV Magyarország élőben című műsorában.
Vágólapra másolva!

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy múlt év május óta az EU biztonsági stratégiájának része az az előírás, hogy a nukleáris fűtőanyag-ellátást diverzifikálni kell. Az új erőművek esetében a harmadik országokkal kötött szerződésekhez az Euratom Ellátási Ügynökség jóváhagyása kell. Amennyiben a szervezet megtagadja a jóváhagyást, akkor a Európai Bizottság dönt 30 napon belül.

Diverzifikálni kell Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Más beszerzési forrás kell

Most vélhetően az történt, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el, hogy az orosz fél szállítsa a fűtőanyagot az új paksi erőműbe - mondta Fichtinger Gyula.

Ebben az esetben alternatív beszerzési forrást kell keresni. Arra a felvetésre, hogy ez lehet-e az amerikai Westinghouse, a főigazgató elmondta: ez a cég jelenleg nem gyárt a Pakson megépíteni szándékozott típusú atomerőműhöz fűtőanyagot, de képes kifejleszteni, majd legyártani azt.

Emelkedhetnek a költségek

Az alternatív fűtőanyag-ellátás költségei attól is függnek, hogy az orosz fél mit és hogyan fogad el.
Ugyanakkor az új üzemanyag kifejlesztése és gyártása akár emelheti is a költségeket.

A főigazgató leszögezte, hogy az orosz és a magyar fél a megegyezésben érdekelt, ugyanakkor az EU a saját szempontjait érvényesíti.