Lázár: Mi magyarok csak magunkra számíthatunk

Vágólapra másolva!
Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Várkert Bazárban, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Vágólapra másolva!

Lázár János úgy fogalmazott: az egykori honvédek bátorságból mutatott példája azért is fontos, mert kevesen vannak, „vagy talán senki sincs”, akinek fontosak a Kárpát-medencében élő magyarok.

Fontos, hogy kik a példaképek

A miniszter beszélt arról is, hogy a nemzeti emlékezet gondozásának minden eleme fontos, még akkor is, ha azok némelyike súlyos társadalmi konfliktusokat szül. Lényeges, hogy az ország irányítói kiket állítanak példaképül, de az is, hogy milyen társadalmi vita övezi mindezt, „mert a vita során, ha csak nem züllik vallási fanatikusok hitvitájává, minden résztvevő oldal árnyalja, gyarapítja azt a képet, amit a mai magyarok gondolnak önmagukról”. A vitáknak ugyanakkor nyugvópontra kell jutniuk – mondta.

Lázár János szerint 2010 után kulturális korszakváltás következett be Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Heves viták 2010 óta

Hogy a 2010-es kormányváltás után kulturális korszakváltás is bekövetkezett, az is bizonyítja, hogy azóta lettek a leghevesebbek és legizgalmasabbak ezek a viták – mondta a miniszter.

A Lázár János által átadott kitüntetéseket Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök adományozta az 1948/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

Az MSZP pártalapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány által odaítélt díjat adta át. Ide kattintva elolvashatja a részleteket.