A napfogyatkozás olyan, mintha 15 erőmű állna le

Vágólapra másolva!
Több mint egy éves előkészítő munkával készült fel a március 20-i napfogyatkozás hatásainak kezelésére a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító az Európai Villamosenergia-átviteli Rendszerirányítók Szervezetével együttműködve.
Vágólapra másolva!

A társaság közleménye szerint a hazai villamosenergia-szolgáltatást minden valószínűség szerint ezúttal sem veszélyezteti közvetlenül ez a ritkán előforduló természeti jelenség.

Jelentősebb beavatkozásra a nagyszámú napelem-telepekkel rendelkező országok esetében lehet szükség. A jelenség Európában akár 30 gigawatt, azaz 15 paksi atomerőmű kapacitásának megfelelő, napelemek által termelt villamos energia kiesését vonhatja maga után.

Nem lesz teljes sötétség

A pénteki napfogyatkozás Magyarországon megközelítően 60 százalékot ér el a jelenség csúcspontján, ami azt jelenti, hogy a Hold ilyen arányban takarja majd ki a Napot péntek délelőtt, azaz nem lesz teljes sötétség.

Magyarországon megközelítően 60 százalékot ér el a jelenség Forrás: AFP/Carl De Souza

Az esetleges nehézségek kezelésére különböző intézkedésekkel készülnek Európa rendszerirányítói. Növelték a gyorsan mozgósítható tartalék kapacitások mértékét, megvizsgálták a szabályozási lehetőségeket és szükség esetén készen állnak egymás segítésére - közölte a Mavir.

Hol lehet beavatkozás?

Beavatkozásra azokban az országokban lehet szükség, ahol magasabb arányban vesz részt a napelemek által termelt energia az ellátásban. A leginkább érintett lehet Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország. Európában mintegy 90 gigawattnyi fotovoltaikus, azaz napelemes villamosenergia-termelő kapacitás áll rendelkezésre, ennek harmada eshet ki a napfogyatkozás idején.

Optikai segédeszköz nélkül, az úgynevezett camera obscura segítségével szintén megfigyelhető a napfogyatkozás Forrás: Ladányi Tamás/astrophoto.hu

A Mavir szerint a jelenség nem csak a kiesés mértéke, hanem a sötétedés és a világosodás sebessége miatt is figyelmet érdemel. A Mavir felhívta a figyelmet arra is, hogy megfelelő szűrő nélkül veszélyes közvetlenül a Napba nézni, mert súlyos látáskárosodáshoz vezethet, javasolják az erre a célra kifejlesztett szűrő vagy szemüveg használatát.

A témáról bővebben ide kattintva olvashat.