Terror a balatonfüredi tanyán

Vágólapra másolva!
Egy balatonfüredi tanya alkalmazottját és a családját is fenyegette, és időnként meg is verte a tanya tulajdonosának három ismerőse. Először egy farakás, később pedig egy eltűnt birka miatt kapott verést a tanyán dolgozó férfi. A három testvérnek önbíráskodás és testi sértés miatt is felelnie kell. 
Vágólapra másolva!

A folyamatos vegzálás még 2013-ban kezdődött, amikor az egyik testvér a tanyán dolgozó férfi munkáját ellenőrizte. Észrevett egy farakást, és azt mondta, hogy azt a férfi nem adhatja el, mert a fa a tanya tulajdonosáé.

Ezen összevesztek, és a férfi ütni kezdte az alkalmazottat. Közben felhívta két testvérét, akik szintén megverték a férfit.

Kezed-lábad törjük!

Azt mondták neki, hogy folyamatosan figyelni fogják, és ha a fa eltűnik, akkor kezét-lábát eltörik. Két testvér még aznap visszament a tanyára, ahova éppen két férfi érkezett, hogy a fát elszállítsa. Ezt nem engedték meg nekik.

Hová lett a birka?

A következő év elején hiányzott a tanyáról egy birka, amelyet a testvérek szerint a tanyán dolgozó férfi tüntetett el. Ekkor már ököllel, lapátnyéllel és fenőacéllal estek neki, így próbálták kiszedni belőle, hová tűnt az állat. A férfi orrcsontját eltörték, és több zúzódása is lett.

Aki arra járt, kapott

A verés után az alkalmazott vízért indult, amikor a tanya közelében találkozott a testvérével és annak élettárásával. Elmondta nekik, mi történt, de közben a testvérek is a helyszínre értek.

A férfi rokonain is az eltűnt birkát követelték, és a férfit ököllel ütötték, a földre rántották és megrugdosták. Az egyik vádlott még a férfi segítségére siető élettársat is megütötte, megrúgta.

Az ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodás és testi sértés miatt emelt vádat a három testvér ellen – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.