Aszódi: Közel a megállapodás Paksról

Vágólapra másolva!
A leendő paksi reaktorok üzemanyag-ellátásáról már az előkészítés szakaszában egyeztetés zajlott az európai ellátási ügynökséggel, az Euratommal, ezek az egyeztetések még tartanak, de közel a megállapodás – mondta el Aszódi Attila kormánybiztos Kalocsán, ahol sajtótájékoztatón és lakossági fórumon vett részt.
Vágólapra másolva!

A paksi atomerőművi kapacitás fenntartásáért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a három megvalósítási szerződés közül egyikre, az üzemanyag-ellátásra vonatkozóra kell rákerülnie a két fél mellett egy harmadik aláírásnak is: az Euratom jóváhagyásának. A szerződést a készítés szakaszában egyeztettük, az észrevételek figyelembe vételével készült el a dokumentum, ugyanakkor az egyeztetések még nem zárultak le - vázolta Aszódi Attila.

Aszódi szerint közel a megállapodás Fotó: Szabó Gábor - Origo

Közel vannak az álláspontok

„Magyarország és az európai közösség számára kedvező megállapodás fog kikristályosodni, nagyon közel vannak az álláspontok, az ellátás-biztonsági, műszaki, gazdasági szempontokat figyelembe vevő, kedvező megállapodás fog születni" – szögezte le. Részleteket az egyeztetés jelenlegi szakaszában nem árult el, megjegyezve: egyetlen atomerőmű üzemanyag-ellátására vonatkozó megállapodás sem nyilvános.

Az üzemanyag-beszerzéssel kapcsolatban az a gyakorlat, hogy az új atomerőművek esetében az első időszakban az eredeti gyártótól származó fűtőanyagot használnak garanciális indokok és azon egyszerű okból, hogy ő ismeri legjobban a reaktor paramétereit - mutatott rá.

Így készül az üzemanyag

Részletesen szólt a szakember az üzemanyag gyártásáról. Kifejtette: a bányászat során nyert ércből kivonják az uránt, ezt átkonvertálják urán-oxiddá, majd gáz halmazállapotú anyaggá alakítják, hogy el lehessen végezni a dúsítást annak érdekében, hogy elérjék az energetikai reaktorok számára szükséges arányt. Ezek után visszaalakítják por formájú urán-dioxiddá, ezt pasztillává préselik, ezeket pedig fémcsövekbe zárják. A csövekből állítják össze az üzemanyag-kazettákat, amelyek 300-500 kilogramm súlyú, bonyolult szerkezetek.

A paksi atomerőmű I-es blokkja Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Míg az uránpasztillák több gyárban megegyeznek, addig az üzemanyag-kazetták alkalmazkodnak a reaktor speciális fizikai, mérnöki körülményeihez, azaz a különböző reaktorokban más-más alakú és méretű kazettákat alkalmaznak - mondta el Aszódi Attila. A gyakorlat az, hogy a reaktor gyártója fejleszti ki az üzemanyag kazettát is - jelezte a kormánybiztos.

Az MTI kérdésére arról is tájékoztatott, hogy jelenleg egyedül a Roszatom üzemanyaggyára, a TVEL készít olyan üzemanyag-kazettákat, amelyek az új paksi reaktorokban alkalmazhatóak.