Épp csak szabadult, máris nénit vert

Vágólapra másolva!
Késsel rabolt ki egy idős nőt egy többszörösen visszaeső férfi a Somogy megyei Somogysziliben. Az asszony próbált elrejtőzni előle, de utána ment és arcon ütötte. 
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly februárban szabadult a börtönből, ahol rablás miatt ült. Novemberig bírta visszafogni magát. Akkor, miután leitta magát elhatározta, hogy újra rabolni fog. Szerzett egy csaknem nyolc centiméteres kést és egy beteg, egyedül élő idős asszony házához ment.

Pofon ütötte

A nő észrevette, hogy már az udvarban van, ezért az ajtó elé állt. Ekkor a rabló behúzta a konyhába, megfenyegette a késsel és a pénzét követelte. Miközben az értékek után kutatott az asszony megpróbált elbújni, az ajtókat eltorlaszolni. A férfi azonban utána ment, berúgta az ajtót, tovább fenyegetőzött, és egyszer arcon ütötte a védekezésre képtelen nőt.

A cipőjét is ellopta

Összesen 31 ezer 900 forintot és különböző tárgyakat vitt el, köztük azt a négyezer forintot érő cipőt, amit a nő lábáról esett le, miközben verekedtek. Amikor elfogták, az a cipő volt rajta.

A rabló előzetesben van, az ügyészség letöltendő börtön és vagyonelkobzást is kért rá – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.