Hidegebb lesz vasárnap

Vágólapra másolva!
Négy fokkal lesz kevesebb, mint szombaton.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, majd észak felől felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Helyenként - főként északon - kisebb eső, gyenge zápor előfordulhat. Hajnaltól a Kisalföldön, majd napközben északkeleten is többfelé megerősödik az északi, északkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 14 fok között alakul.