Kövér: Pártos sajtó van Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elnöke szerint ma Magyarországon, és egyre inkább a világban is "pártos sajtó" működik, és a közmédia feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb, elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.
Vágólapra másolva!

Kövér László erről a Magyar Katolikus Rádió Találkozások című műsorában beszélt.

Nem Simicska az első

Az Országgyűlés elnöke szerint tárgyilagos, tényekre törekvő, más vélemények méltóságát is tisztelő orgánum alig akad Magyarországon és külföldön.

Ez alapvetően baj - rögzítette, majd hozzátette: a sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták és ahogy a demagógok hirdetik, már régen nem létezik, ma a tulajdonos szabadsága létezik, hogy a saját maga arcára, képére formálja a saját nyers érdekei szerint az adott médiumot.

Mégis egyfajta képmutató megközelítéssel csak az államtól féltik a sajtó szabadságát, és nem hajlandók tudomást venni arról a jelenségről, amelyben nem Simicska Lajos az első számú szereplő a fontossági sorrendben - közölte.

A blogok nem a sajtó szereplői

Kövér László azt mondta: felfogásában a sajtószabadság nem az újságírók szabadságát jelenti arra, hogy mindenféle megkötöttség nélkül bármit bárkiről bármikor leírhassanak.

A sajtószabadság a híreket fogyasztó polgárnak a szabadsága arra, hogy a sajtón keresztül a valóságot és összefüggéseket a lehető legobjektívebben megismerhesse - tette hozzá.

Huszonöt éve Magyarországon a sajtószabadságot az újságírók és a tulajdonosok úgy értelmezik, hogy az ő szabadságukra vonatkozik, arra, hogy a valóságot ne megismertethessék, hanem alakítsák, a politikai szereplők közé kéredzkedjenek anélkül, hogy választáson estek volna át - mondta a parlament elnöke.

Kövér László a Parlamentben Fotó: Bielik István - Origo

A blogokat nem sorolta a sajtó szereplői közé, mint mondta, azokat a "mocskolódás szabadságának részeként" könyvelte el a maga számára.

A közmédia közvetíthetné a kormány álláspontját

Kövér László azt mondta, hogy a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett.
Közölte: számos, a minőségre és a politikai pártatlanságra vonatkozó kritikája és megjegyzése is lenne, de hagyni kell még egy kis időt, hogy az új helyzetben megtalálják a helyüket.

A nemzeti hírcsatorna első adásnapjáról itt olvashatja az Origo cikkét, amelyben megtalálja a képernyő elsötétedéséről készült videót is.

Kövér László szerint a közmédiának az a feladata, hogy a lehető legtárgyilagosabban, a lehető legtöbb, elfogultságra ugyan hajlamos, de elfogulatlan ítéletalkotásra alkalmas emberhez jusson el.

Kövér László azt gondolja, ez elvárás, és ez még a BBC-nél is így van tudomása szerint. Mint mondta, ott egyharmadban a kormánynak, egyharmadban a kormánypártoknak és a maradék egyharmadban pedig az ellenzéknek kell lehetőséget adni. Ennek szerinte kormánytól függetlenül érvényesülnie kell.