Már 4 ezer évvel ezelőtt is pusztított a mellrák

Vágólapra másolva!
4200 éves női csontvázat találtak Egyiptomban, amely a valaha előkerült legrégebbi bizonyíték lehet a mellrák létezésére.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi hatóságok közlése szerint világosan beazonosíthatóak voltak az elhunyt nő földi maradványainak, csontjainak vizsgálata során azok a tipikus áttételes pusztulási jegyek, amelyeket a mellrák okoz – írja a Reuters hírügynökség.

Annak ellenére, hogy a rák napjainkban az egyik vezető halálok, az ókori feljegyzésekben más betegségekhez viszonyítva alig kerül említésre. Emiatt sokáig úgy tartották, hogy a rákot a modern életstílus hozta magával, illetve az emberek meghosszabbodott életkora.

A mostani egyiptomi lelet azonban ellentmond ennek a feltételezésnek, hasonlóan ahhoz a tavaly brit kutatók által Szudánban felfedezett, 3 ezer éves csontvázhoz, amelyen áttételes rák nyomait fedezték föl. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a rák már az ókorban, a Nílus völgyében is felütötte a fejét.