Orbán Viktor felmentett egy főigazgatót

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök felmentette az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, Göbölös Lászlót, március 31-ei hatállyal.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozatban az áll, hogy a kormányfő a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter javaslatára mentette fel főigazgatói tisztségéből Göbölös László dandártábornokot.

Göbölös László főigazgató-jelölti meghallgatásán Forrás: MTI/Soós Lajos

Göbölös Lászlót – az intézmény honlapja szerint – 2012. július 1-jével nevezték ki az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójává, korábban, 2011. december 20-ától megbízottként látta el a főigazgatói feladatokat.

Maga nyújtotta be a lemondását

A Göbölös László dandártábornok távozásáról elsőként hírt adó Hvg.hu szerint a 2011. december 21-én hivatalba lépett igazgató ugyan maga nyújtotta be – március 2-i hatállyal lemondását, valójában nem saját elhatározásából távozik, hanem megkérték erre. Érdekes párhuzam, hogy elődje, Balajti László szintén maga kérte felmentését, 2011. december 15-i hatállyal.

Göbölös László a kinevezése előtti parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy a szervezetnél nagyon sok olyan terület van, mint például a kémelhárítás, gazdaságbiztonság és értékeléselemzés, ahol a feladatokat újjá kell építeni. A Hvg.hu szerint azonban ez vélhetően nem sikerült neki, és mivel feladatát így Göbölös vállalása szerint nem tudta ellátni, távoznia kell.