Ne vegyen húsvétra nyulat a gyereknek!

nyúl húsvét
Vágólapra másolva!
Ne vegyenek húsvétra élő nyulat a gyereknek! Több okból sem, például azért, mert az ünnepek után nem fogadják be őket sem a menhelyek, sem az állatkert. Mármint a nyulakat. Éppen ezért a Budapesti Állatkert nyúlakciót hirdet, már ki is képeztek három nyulat, akiket lehet dögönyözni, sőt, akár örökbe fogadni is. Azt is megtudtuk, hogy régebben sem az oroszlánokkal etették fel a leadott kedvenceket. Még csak nem is a kígyóval!
Vágólapra másolva!

„Nevetve szalutál, Fülével kalimpál, És mint a bolond óra, Folyton körbe jár!” – ki az? Pap Rita elévülhetetlen popzenei érdemeinek hála minden művelt ember tudja a választ, ő bizony a nyuszi, sőt, Nyuszi Muszi, aki „hosszú fülű" és „sohasem alamuszi”.

(Egy részlet az idézett műből, csak erős idegzetűeknek!)

Fene sem érti: elméletileg a nyúl tojná a tojást, nem fordítva Forrás: MTI/Kovács Attila

Hiába szalutál azonban nevetve, a Budapesti Állatkert szakemberei húsvét közeledtével azt üzenik minden szülőnek, „ne vegyenek élő nyuszit otthonra a gyerekeknek!”, hiszen a néhány napos szórakozás után nem tudnak mit kezdeni velük. A tapasztalatok szerint a húsvéti nyulak zöme hamar elpusztul. Vagy a szakszerűtlen tartás következtében, vagy azért, mert a megunt jószágokat egyszerűen szélnek eresztik a parkokban, kertekben a felelőtlen gazdák.

Kockázat nélkül dédelgetni

A gyerekek ugyanakkor imádják az élő nyulakat simogatni – ezt az ellentmondást szeretné feloldani az állatkert húsvéti akciója. Ott kockázat nélkül lehet dédelgetni a tapsifüleseket, sőt, örökbe is lehet őket fogadni. Utána közös fotó készül az örökbe fogadott nyuszival, a nevelőszülők oklevelet és egy belépőjegyet is kapnak az állatkertbe, az örökbefogadók hagyományos májusi nevelőszülői értekezletére.

Vagy mégis a nyúl a tojást? Forrás: Picture-Alliance/AFP/Patrick Pleul

Az akció szerdától jövő keddig tart. A tapsifülest örökbefogadóknak május végéig lesz lehetőségük meglátogatni kedvencüket, utána a nyulak végleges nevelőszülőkhöz kerülnek. Olyanoknak adjuk őket örökbe – mondta az Origónak Montskó Éva, az állatkerti alapítvány elnöke –, akik vállalják, hogy felelős gazdáik lesznek, a zoo egyik munkatársa például már előre le is foglalta az egyiket.

Az állatkert karácsonyi örökbefogadási akciója egyébként sikeres volt, a Defassa-víziantilopot – az állatkerti dolgozók csak „de fasza” víziantilopként emlegetik, és december végén még nem volt örökbefogadója – korábbi cikkünk nyomán már két nevelőszülő is felkarolta.

Kommandós nyulak

A három sztárnyúl. Nevük még nincs Forrás: Budapest Zoo

Az alapítvány három nyulat készített fel a húsvéti akcióra. Ez nagyban hasonlít a kommandósok tréningjére: hosszú hetekig tart, szintén bentlakásos, a jelöltek sportolnak (jelen esetben sétálnak), és bizonyos fogásnemeket is megtanulnak. Utóbbi leginkább a fogások elviselését jelenti. A cél azonban nem vérnyulak kiképzése, hanem az, hogy a kadétok kézhez szokjanak, ne ijedjenek meg, ne rugdaljanak, karmoljanak, jól tűrjék a gyerekeket.

Az állatkert régebben befogadott nyulakat a húsvéti ünnepek után. A lehetőséggel az 1990-es évek közepén azoknak kívántak segíteni, akik pusztán ismerethiány miatt, esetleg önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy húsvét után nem tudtak gondoskodni a nyulakról. A 2000-es évek végére viszont már főként olyanok éltek ezzel a lehetőséggel, akik eleve azért nem foglalkoztak az állattartás felelősségének kérdésével, mert kifejezetten azzal számoltak, hogy az ünnep után a nyulakat – és ezzel a felelősséget is – lepasszolják az állatkertnek. Így aztán az állatkert 2008 óta már nem fogad be húsvéti nyuszikat.

Ki tudja, hol vették?

A nyúl lehet akár vírushordozó is Forrás: MTI/Kovács Attila

Hanga Zoltán, a zoo szóvivője a régi időkről elmondta: „Bár mindig szárnyra kaptak olyan feltételezések, hogy az állatkert a húsvét után befogadott nyuszikat feleteti a ragadozókkal, erre állat-egészségügyi okokból sem kerülhetett sor. Az értékes jószágok egészségét nem szabad veszélyeztetni azzal, hogy ellenőrizetlen forrásból származó táplálékot kapjanak, hiszen lehetnek akár vírushordozók, esetleg élősködők gazdái. Ugyanez vonatkozik a húsvéti ajándékba kapott nyulakra is – tette hozzá Hanga Zoltán –, hiszen ki tudja, hogy hol vették, hol tartották korábban őket.”

Meghalni érkezett

A leadott nyulaknak egyébként legalább a fele csak „meghalni érkezett” az állatkertbe. Sérültek voltak, agyonnyomorgatottak, rosszul tápláltak, hasmenésesek, felfúvódottak. A maradéknak – karanténozás után – kerestek végleges gazdát, az egykori kedvenceket általában ismerősök, nemegyszer állatgondozók fogadták be.

Laár András: Nyúlnyálvers

Ha a nyulak nyála nyúlik,

nyúlós nyálú nyulak

nyeldeklik nyamnyogva

nyulamlós nyálukat.

Nyálnyúlványt nyel a nyúl,

ám nyúlós nagyon a nyál.

Egy köpés, és megszabadul

nyálterhétől a nyúl,

S repül a szélben a nyál.

Nyálpacsnit köp a nyúl,

miközben bealkonyul

Így sötétbe hull a nyál

a nyúlós nyálú nyúl

vár, hogy jön-e még nyál,

vagy száraznak bizonyul
a nyálzacskója már.

Megdöbbentő következtetés

A budapesti zoo mellett az állatvédők, így például a Noé Állatotthon Alapítvány is hasonló tapasztalatot szerzett a húsvéti nyúldömpingről, így ők is – ahogy fogalmaznak – „Nyuszi-STOP!”-ot hirdetnek – mondta az Origónak Schneider Kinga, az otthon sajtósa. Az alapítvány a korábbi években szintén átvette a megunt húsvéti nyuszikat, kitollasodott kiscsibéket és kiskacsákat, azonban ahogy teltek az évek, megdöbbentő következtetésre kellett jutniuk.

Megkérdezték a vásárlás körülményeiről azokat, akik az otthonban adták le a húsvétra vett kisállatokat. Legnagyobb megrökönyödésükre kiderült, a gazdák 85-90 százaléka azért vásárolta meg nyugodt szívvel a nyulakat, csibéket, kiskacsákat, mert tudták, hogy az ünnepek után több szervezet is átveszi őket.

Nyúl mint marketingeszköz

A fentiek fényében a Noé sem vesz át húsvéti állatokat a civilektől, állatsimogatóktól, üzletektől – amelyek húsvéti reklámfogásként tartják néhány hétig a szerencsétlen jószágokat.

Sőt, kérnek mindenkit: ha olyan üzlettel, árussal találkoznak, aki ebben az időszakban túl fiatal állatokat kínál eladásra, esetleg nem megfelelő körülmények között tartja őket, vagy olyan helyzetbe futnak bele, ahol marketingeszköznek, reklámnak, élő dekorációnak használják az állatokat, azonnal jelentsék – fényképpel! – az alapítványnál, az [email protected] címen.