Németh Zsolt kijelentésének nem örülhetnek Moszkvában

Vágólapra másolva!
Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke Kijevben. 
Vágólapra másolva!

A kétfős magyar parlamenti delegáció másik tagja Mesterházy Attila MSZP-s képviselő volt. Németh Zsolt hangsúlyozta: a látogatás célja az volt, hogy biztosítsák Ukrajnát Magyarország szolidaritásáról és elkötelezettségéről Ukrajna területi integritása, szuverenitása és függetlensége mellett.

Németh Zsolt közölte, hogy elítéljük az oroszok terjeszkedését Ukrajnában Fotó: Bielik István - Origo

Fontosnak nevezte azt is, hogy az érintett felek mindent megtegyenek a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezése végett. Ennek útja szerinte a minszki megállapodás végrehajtása, a párbeszéd fenntartása Oroszország és a különböző nemzetközi szereplők között.

Nemrégiben írtunk arról, hogy Németh Zsolt aggódik a magyar–lengyel kapcsolat miatt. A politikussal készült interjút ide kattintva érheti el.