Orbán maga megy Tapolcára begyűjteni az aranyat

Giró-Szász András; Lázár János
Budapest, 2015. április 2. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral közösen Kormányinfo 2. Mit miért tesz a kormány? címmel a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón 2015. április 2-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint a kormányfőnek bele kell állnia az időközi választás kampányába Tapolcán, hogy győzhessenek. Vagyis a Fidesz beveti a miniszterelnök-pártelnök személyes meggyőző erejét, hogy maga mellé állítsa a tapolcaiakat. Erre szüksége is lesz a pártnak: szoros lesz az április 12-i voksolás.
Vágólapra másolva!

Beigazolódni látszik az Origo által korábban vázolt forgatókönyv: a Fidesz alighanem beveti Orbán Viktort a kampányhajrában, hogy az április 12-i tapolcai időközi választáson a Fidesz-KDNP megőrizhesse parlamenti mandátumát.

Ott a helye Tapolcán Orbánnak

A miniszterelnöknek ott a helye Tapolcán - mondta Lázár János heti tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor részt vesz-e az időközi országgyűlési választási kampányban. A miniszter azt mondta: azért dolgoznak Tapolcán, hogy Lasztovicza Jenő tragikus halála után is megőrizzék a választók bizalmát.

Lázár János szerint ott a helye Tapolcán a kormányfőnek Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"Ha megkapjuk a bizalmat, azt megszolgáljuk, hogyha nem, akkor tiszteletben tartjuk a választások eredményét" - fogalmazott Lázár, és kőkeményen dolgozó, kiváló jelöltnek nevezve Fenyvesi Zoltánt, aki értékelése szerint alkalmas a közös munkára a kormánnyal.

Tapolcán Fenyvesi Zoltán a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Tapolca kapcsán még annyit jegyzett meg, a kormány nem tervezi, hogy "akár nyilasokkal, vagy kommunistákkal együtt dolgozna", ezt a választókerületben mindenkinek érdemben mérlegelnie kell.

A Quaestor-üggyel is összefügg

Elsőre talán meglepően hangzik, de az alig másfél hét múlva esedékes tapolcai időközi választás kimenetele nagyban függhet a Quaestor-botrány hullámaitól, illetve attól, hogyan kezeli a kérdését a kormány valamint a Fidesz-KDNP.

Orbán Viktor a Quaestor-ügy kezelésével is hathat a választókra Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Rengeteg politikai előnnyel járhat ugyanis a kormánypártok számára a Quaestor-károsultak megmentése, miközben a cserbenhagyásuk akár százezres nagyságrendű erősödést is jelenthet valamelyik ellenzéki pártnak - derül ki az Origo elemzéséből.

Nem túl jók a Fidesz esélyei

A tapolcai választás egyáltalán nem lefutott: szoros verseny várható és a Fidesz nem lehet biztos a győzelmében. A februári veszprémi időközi voksolást a baloldali pártok által támogatott független jelölt, Kész Zoltán nyerte, ezzel pedig megszűnt a kormánypártok alkotmányozó kétharmados többsége.

Kész Zoltán, a baloldal által támogatott független jelölt győzelmét ünnepli Forrás: MTI/Nagy Lajos

Az április 12-i tapolcai időközi voksoláson pedig tovább apadhat a fideszes többség. Ugyanis ha a veszprémi 1-es számú körzetben Kész Zoltán győzelméhez vezető választói tendenciák ismétlődnek meg a veszprémi 3-as számú körzetben április 12-én, akkor újabb mandátumot veszíthet a Fidesz.

Tavaly könnyen nyert a Fidesz

2014 áprilisában a veszprémi 3-as számú körzetben Lasztovicza Jenő nyert 18 570 szavazattal. A második helyre Horváth József, a baloldali pártok jelöltje futott be 11 769 szavazattal, Dobó József, a Jobbik jelöltje 10 110 voksot kapott.

Egyáltalán nem lefutott az április 12-i időközi parlamenti voksolás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az LMP jelöltje kevesebb, mint háromszázaléknyi voksot kapott, így még saját pártja országos átlagától is messze elmaradt. Csakhogy azóta alapvetően rendeződtek át a pártok közti erőviszonyok - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a február 22-i baloldali ellenzéki győzelem Kész Zoltánnal.

Mocskos kampány várható

Korábban az Origo arról írt, hogy a kormánypártban gyakorlatilag elkönyvelték, hogy a veszprémi időközi parlamenti választást követően a tapolcai körzetben is vereséget szenvednek. Arról is beszámoltunk, hogy éles negatív kampányra készül a Fidesz a tapolcai időközi országgyűlési választás hajrájában.

Ugyanakkor vannak a Fideszben, akik úgy értékelik a tapolcai időközi kampány menetét, hogy az számukra sokkal jobb, mint a veszprémi. Fenyvesi Zoltánt, a Fidesz tapolcai jelöltjét sokkal aktívabbnak látják, mint Némedi Lajost, a veszprémi kormánypárti jelöltet.