Ezzel a parfümmel már nem locsolnak

Vágólapra másolva!
Több ezer üveg hamis parfümöt foglaltak le a Rajkánál a NAV ellenőrei, közel 60 milliós értékben.
Vágólapra másolva!

Németországba tartó román kisbuszt állítottak meg a a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai Rajkánál, a járműből rengeteg parfüm került elő.

A sofőr összesen 3000 parfümről tudott bemutatni egy hárommilliós összértékű számlát, a NAV-ellenőrök viszont további 1400 üveget is találtak nála.

Gyanúsan olcsó volt

A számlán szereplő 1000 forintos darabár alapján felmerült a hamisítás gyanúja is, ami később beigazolódott: a kisbuszban szállított 33 különféle márkát a szakértő szerint egytől egyig másolták, méghozzó megtévesztően jó minőségben.

Ezzel már nem locsolnak

A nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, és lefoglalták az 57 millió forintra tehető összértékű szállítmányt.