Az Országházig ér a névadási kedv

Az Országház gróf Apponyi Albert terme
Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, a Törvényalkotási bizottság elnöke emléktáblát avat csütörtök reggel az Országház épületében.
Vágólapra másolva!

A főemelet 58-as terem, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának ülésterme a jövőben gróf Apponyi Albert nevét viseli majd. A termet Balló Ede Apponyi Albertet ábrázoló festménye is dísziti, amely a Nemzeti Múzeumból érkezett az Országházba.

Gróf Apponyi Albert az 1920-as párizsi békekonferencián a magyar delegáció vezetője volt. Különböző magyarországi egyetemek, tudósok, illetve politikai csoportok 1911-32 között ötször jelölték Nobel-díjra, ám nem tüntették ki. A kortársak a „Legnagyobb élő magyar" névvel illették.

Az Országház gróf Apponyi Albert terme Forrás: Országház Sajtó

A 38 tagú Törvényalkotási bizottságban 23 fideszes, 7 MSZP-s, 4 jobbikos, 2 KDNP-s, 1 LMP-s és 1 független képviselő dolgozik.