Két éjszakára lezárnak egy fontos útszakaszt Budapesten

Vágólapra másolva!
Szerda és csütörtök éjszaka lezárják a forgalom elől az újjáépítés alatt álló Sibrik Miklós úti felüljárót, emiatt az arra járó buszok közlekedése is módosul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Vágólapra másolva!

A mostani munkálatok miatt szerdáról csütörtökre, majd a csütörtökről péntekre virradó éjszakára (este 21 órától hajnali 4 óráig) zárják le a X. kerületben lévő felüljárót. A forgalomkorlátozás a 68-as, a 85-ös, a 98-as, a 151-es, a 202E, a 909-es, a 914-es és a 968-as autóbuszt érinti.

Kőbánya felől érkezve a Gyömrői út-Kőér utca-Üllői út, Kispest felől pedig a Vak Bottyán utca-Kőér utca-Gyömrői út útvonalon lehet elkerülni a vasúti vágányok, a reptéri gyorsforgalmi út és az 3-as metró felett átívelő felüljárót.

2016 első felében végeznek

A rekonstrukciót - melynek keretében teljesen megújul a Kőbánya-Kispestnél a vasúti vágányok, a reptéri gyorsforgalmi út és az 3-as metró felett átívelő Sibrik Miklós úti felüljáró - a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a BKK végzi. A 2014 áprilisa óta zajló és a tervek szerint 2016 első feléig tartó munka során kicserélik az átkelő szerkezetét, valamint új útpályát építenek, a gyalogosjárdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros felületet hoznak létre - fejtették ki.

Októberig lesznek útzárak

A felújítás alatt a közúti forgalom mindkét irányban egy-egy sávon haladhat a felüljárón. A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása idején - várhatóan október végéig - továbbra is lehet majd számítani éjszakai, hétvégi útzárakra - hívta fel a figyelmet közleményében a BKK.