Leporolják a kivégzett bróker aktáját

Vágólapra másolva!
Március 27-én újból nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Reichardt Ignác, a London Bróker Értékpapír Rt. egykori tulajdonosának meggyilkolása ügyében.
Vágólapra másolva!

A Buda-Cash és a Quaestor bedőlésével nagyjából egy időben leporolták a 2000-es merénylet aktáit, mivel tizenöt év múltán végre esély nyílt a rejtélyes bűneset megoldására – írja a Magyar Nemzet. A rendőrség a lapnak csak az eljárás megindításának tényét erősítette meg, részleteket nem közölt.

Elhallgattatták

Amikor Reichardot 2000. január 14-én Budafokon meggyilkolták, sokan gondoltak arra, hogy a férfi milliárdos pénzügyi visszaélésekről akart kitálalni, és ezért hallgattatták el. De az is felvetődött, hogy az olajmaffiához fűződő állítólagos kapcsolatai miatt lőtték agyon – írja az újság.

Időközben a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Buda-Cash Brókerház felszámolását, és felszámolóként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki. Erről bővebben itt olvashat.

Kedden este pedig az is kiderült, miért nem fogadta Tarsoly Csabát, a Quaestor vezetőjét Szijjártó Péter. A részleteket itt találja.