Jobbikos lett a volt Hír TV-s

Vágólapra másolva!
Kisberk Szabolcs lett a Jobbikhoz köthető N1TV főszerkesztője. A Hír TV Célpont című műsorának egykori szerkesztője a tapolcai választásról jelentkezett be először. Azt mondta, most is igyekszik majd pártsemleges maradni. Kisberk Simicska Lajosnak is üzent. 
Vágólapra másolva!

Kisberk Szabolcs az online televízió főszerkesztőjeként vasárnap este a tapolcai választásról jelentkezett be először. A televíziós újságíró a szintén a Jobbikhoz köthető Alfahírnek adott interjút. Kisberk Szabolcs hangsúlyozta, hogy pártfüggetlen marad. "Mindig próbáltam független újságíróként dolgozni, nem pedig pártmegrendeléseket teljesíteni. Amíg ezt hagyták a Hír TV-nél, addig ott voltam, és most úgy érzem, hogy az N1TV-nél a helyem".

Kisberk gondolatmenetét így fejezte be:

"Tudom, hogy sokakat érdekel az a kérdés, hogy Fidesz vagy Jobbik, de számomra nem ez volt a szempont, hanem hogy szakmai munkát végezhessek".

Simicskának is üzent

Kisberk Szabolcs az interjúban Simicska Lajosra utalva azt mondta, megérti azt is, hogyha egy ilyen stílusú tulajdonos televízióját bojkottálják a politikusok. Hozzátette: "jelen helyzetben úgy érzem, hogy a Hír TV-nek nagyon hosszú távú jövője nincs már".

Orbán nem geci

Szikszai Péter, a Hír TV médiaigazgatója február 6-án lelkiismereti okokra hivatkozva mondott le a Simicska-médiabirodalom számos más vezetőjével együtt. Úgy tudni, hogy a lemondott médiavezetők nem voltak hajlandók a miniszterelnököt kritizáló műsorokat, híreket készíteni. A háttérben Simicska Lajos és Orbán Viktor hatalmi harca állt. Pár hét elteltével a Hír TV Célpont című műsorának stábja is távozott.

"Köszönjük Szikszai Péternek, eddig bírtuk. Szerintünk Orbán nem geci" – hangzik el abban a videóban, amit a Hír TV Célpont című riportműsorának stábja tett közzé. A kisfilm elején Losonczi Kata egy szánkóval látható, ezzel is Simicska Lajosra utalnak, aki emlékezetes nyilatkozatait követően elutazott.