Villanypózna az átjáró közepén

Oszlop az út közepén,vasúti felüljáró építkezés a budai Pók-Gázgyár utca között.
Fotó: Dudás Szabolcs
Oszlop az út közepén,vasúti felüljáró építkezés a budai Pók-Gázgyár utca között. Fotó: Dudás Szabolcs
Vágólapra másolva!
Villanyoszlopot építettek egy budapesti útkereszteződés közepébe. Egyelőre nem tudni, milyen okból, az viszont tény, hogy a környékbeli autósok egyre ügyesebben szlalomoznak. A pózna környéke munkaterület, keddtől lezárhatják.
Vágólapra másolva!

Mindig történik valami Óbudán, a Gázgyár utcát Pók utcától elválasztó vasúti töltés alatt átvezető útszakasznál. Régi ismerőst üdvözölhettünk hétfőn: legutóbb tavaly szeptemberben írtunk a helyről, amelyet akkor rekord méretű kátyúk borítottak.

Szabad egy keringőre? Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

„Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek”, mert azóta csinos aszfaltréteg borítja az utat, van azonban egy kis bibi: az átjáró közepén egy villanyoszlop áll. Ráadásul, mint azt olvasóink jelezték, a Gázgyár felől érkezve egy behajtani tilos tábla is piroslik az út mentén. Igaz ugyan, hogy az út bal oldalán, nem a jobbon, ahol hatálya lenne, de többen is azt mondták, összezavarja az embert, ha hirtelen megpillant egy ilyen táblát, akkor is, ha csak úgy félre van téve.

A töltésre felhajtani tilos? Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Sajátos táncrend szerint kerülgetik egymást és az oszlopot az autósok, ki előtte, ki mögötte veszi be a kanyart, ami miatt időnként a szemből jövőknek vészfékezniük és tolatniuk kell.

Kedves, régi emlékek

Sisak, bakancs, targonca Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A Pók utcánál útszűkületre figyelmeztető tábla van, de a bekanyarodást nem tiltja semmi. Az oszlop innenső oldalán egy, az autókból nem elolvasható méretű felirat díszeleg: „Építési terület, idegeneknek belépni tilos”. Kérdés, ki számít idegennek, mi kevésszer jártunk erre, mégis ismerősnek tekintjük az átjárót, a kedves régi emlékek miatt.

A környéken lakó autósok meg pláne, hiszen naponta erre közlekednek. Az egyik sofőr szerint a Gázgyár utca felől különösen rosszul látható az oszlop a háttérben lévő fák miatt. Pláne sötétedés után, mondja, amikor ugyan az autó fényszórója megvilágítja, de ez inkább hirtelen jött ijedtség, mint biztos érzékszervi tapasztalat.

Csak védősisakban!

Ha a másik irányból jönne és látná a táblát, akkor azt is tudná, hogy a területre csak védősisak, munkavédelmi bakancs, láthatósági mellény viselésével lehet behajtani. Van ott egy targoncás jel is, ennek értelmezésétől eltekintenénk, mert felmérésünk szerint a területre csak személyautók, motorok és biciklik hajtanak be. Kamionok nem férnének el az oszloptól.

Ő például kívülről kerüli meg Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Megkérdeztünk néhány autóst a sisak, bakancs meglétéről, volt, aki jót mosolygott, volt, aki édesanyánk foglalkozását próbálta megtippelni válaszul. A helyzetet jól foglalja össze az az úri sofőr, aki szerint az oszlop az út közepén a magyar rögvalóságot jelképezi. Bővebben kifejteni nem állt módjában az elméletét, mert hátulról majdnem belehajtottak, amit zokon vett, és ezért otthagyott minket, mint egyszeri kivitelező a villanyoszlopot.

Kedden lezárják

Cikkünk megjelenése után reagált a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. Mint írták, Pók utca-Gázgyár utca közötti átjáró és környezete jelenleg még munkaterület, nincs átadva a forgalomnak - oda behajtani is tilos, de az ezt jelző táblát rendszeresen lelopják a villanyoszlopról. A kivitelező ezért kedden le is zárja a felüljáró alatti területet.

Szavazzon!

Ön szerint mire szolgál a cikkben szereplő villanypózna?