Még várat magára a Fidesz elsöprő támadása

orbán viktor tapolca többen címlapi
Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem tartják katasztrófának a tapolcai választási eredményt fideszes berkekben. Pedig a kormánypártiaknak nincs okuk az örömre, hiszen zsinórban a harmadik időközi országgyűlési választást vesztették el. Egyelőre úgy tűnik, a Fidesz a közeljövőben nem indít totális támadást a Jobbik ellen.
Vágólapra másolva!

Sorozatban a harmadik időközi országgyűlési választást vesztette el a Fidesz-KDNP április 12-én. A kormánypártok csak annak örülhetnek, hogy a tavaly novemberi újpesti-angyalföldi választáson még húsz százalékponttal veszítettek, Veszprémben kilenccel, addig most csak pár száz szavazattal kaptak ki.

A vereségek után sokan arról beszélnek, hogy a Fidesznek mindenképpen váltani kell, ha életben akarja tartani 2018-as győzelmi reményeit.

Nagyon sok településen győzött a Jobbik a tapolcai körzetben Forrás: Origo

Elég-e a három év?

Egy ilyen év után kormánypárti berkekben egyáltalán nem tartják rossz eredménynek a tapolcai történéseket. A Fidesz több mint 34 százalékot kapott, amire még a pártban sem sokan számítottak. Ezért nem számítanak arra, hogy felerősödnek a belső kritikus hangok. A Fidesz szavazóbázisa ugyan nem aktivizálódott ezen a választáson sem, de a következő három évben lehetőségük lesz fordítani a negatív trenden.

A kormánypárti érvelés ismerősnek tűnik, hasonló stratégiában bízott 2007-ben a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet is. Akkor is azt remélték, hogy a megszorító intézkedések kifutásával és a gazdaság jobb teljesítményével vissza tudják hódítani a 2006-os parlamenti választások után csalódott szocialista szavazókat. Ám az MSZP nem tudott érdemben erősödni az után, hogy támogatottsága a 20-30 százalékos sávba esett. Ezt csak tetézte a 2008-as gazdasági válság.

Gyurcsány Ferenc sem tudta korábbi pártját elmozdítani a mélypontról Forrás: Csanádi Márton - Origo

Függetlenekkel volt sikeresebb a baloldal

A Fideszhez közel álló személyek szerint a tapolcai vereséggel nem zárult le a centrális erőtér időszaka. A kormánypárt támogatottsága még mindig 30 százalék fölött van, a két szélső pólus támogatottsága pedig nem emelkedett érdemben. A kormánypárti reményeket azonban az utóbbi hónapok választásai egyértelműen cáfolják. A választók általában egy esélyes jelöltre voksolnak a Fidesszel szemben, így tudott nyerni Kész Zoltán és Rig Lajos is.

A fideszes reményeket nagyrészt az tarthatja életben, hogy a baloldal a jelentős kampány ellenére nem tudott áttörést elérni. Ajkán a tapolcai választókerülethez képest elmaradt a választási részvétel, és a szocialista jelölt fölénye sem volt akkora a Fideszével szemben, mint Tapolcán a Jobbiké a kormánypártiéval szemben. Úgy tűnik, a baloldal jobban tud mozgósítani, ha egy független jelölt mellé sorakozik föl, mintha a saját pártjukból jelölnének valakit.

A baloldal gyengébben szerepelt a vártnál a tapolcai körzetben Fotó: Polyák Attila - Origo

Erre volt csak elegendő

Már Tapolca előtt lehetett azt hallani, hogy helyi szinten a Fidesz erőteljes kampányba kezd a Jobbik ellen. Ez nem csak ígéret maradt, hiszen a kormánypárti politikusok több esetben élesen felszólaltak Rig Lajos ellen, például Lázár János is nyilasnak nevezte. Korábban kormánypárti forrásaink arról beszéltek, hogy a kampány sikeres volt, de úgy tűnik, csak a szavazatkülönbség csökkentésére volt elegendő.

Most nem lesz támadás

A kormánypárt országos szinten csak egy-egy ügyben támadta a Jobbikot. Ilyen volt például Kovács Béla EP-képviselő kémügye a 2014-es európai parlamenti választások előtt pár nappal. A választás után az ügy eltűnt a napirendről.

Kovács Bélának, a Jobbik EP-képviselőjének ügye a választások előtt jött elő Fotó: Origo

Mivel a következő országgyűlési választás még messze van, többen nem látják értelmét, hogy most vegyék össztűz alá a pártot. Úgy vélik, nem szabad idő előtt erős nyomás alá helyezni a Jobbikot, mivel az összezárhatja a radikálisokat, és a támadások hatására akár még növekedhet is a támogatottságuk.