Kerékpárlánccal zárták a kerítéshez osztálytársukat

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek három középiskolás fiú ellen, akik egy kerítéshez láncolták osztálytársukat Baján. Személyi szabadság megsértéséért kell felelniük.
Vágólapra másolva!

Először csak rángatták

A 17 és 16 éves bajai, valamint a 18 éves mélykúti fiú még március 26-án későbbi áldozatukkal közösen egy bajai sportcsarnok előtt arra vártak, hogy beengedjék őket tornaórára.

A 16 éves fiú felsőtestén két támadó átvezette a nagyméretű, fémhuzalos kerékpárláncot, miután közös erővel lefogták a karjait. Rázárták a bicikliláncot, majd a láncnál fogva cibálni kezdték.

Hárman egy ellen

Ezután megpróbálták odahúzni a sportcsarnok fémkerítéséhez, de a fiú ellenállt. Ekkor hívták oda harmadik társukat, hogy segítségükre legyen.

Hárman egy ellen már elbírtak áldozatukkal: arccal a kerítéshez szorították, és mellmagasságban a kerítéshez zárták. Az ily módon foglyul ejtett fiú 2-3 percig próbált kiszabadulni, de nem járt sikerrel, mígnem 16 éves bajai támadója felhívta a figyelmét arra, hogy ha felemeli a kezét, ki tud bújni a zárból.

A 18 évnél fiatalabbak sérelmére elkövetett bűntettért - a személyi szabadság megsértéséért - 1-5 év szabadságvesztés szabható ki.