Tudott a BKK a HÉV-alagút hibájáról

Vágólapra másolva!
Később tervezte kicserélni a BKK a Margit híd és a Batthyány tér közötti alagút sérült gerendáit, amelyek több tíz évre visszamenően beázás és földelési probléma miatt sérültek. Az alagutat csütörtök este kellett lezárni, mert a szerkezet repedezni kezdett, és kisebb betondarabok hullottak belőle.
Vágólapra másolva!

A bkvfigyelő.cafeblog.hu figyelmét a fonódó villamoshálózat építésén dolgozó, névtelenséget kérő mérnökhallgató hívta fel arra, hogy nagyobb a baj a HÉV-alagútnál, mint elsőre látszik.

Szerinte az új villamosvonal jelentős terhelésnövekedése miatt az eredeti tervek szerint hónapokra le kellett volna zárni a teljes alagutat, és egy teljesen újat kellett volna építeni egy erősebb és vastagabb födémmel.

A BKK tudott róla

A portál megkereste a BKK-t, amely elismerte, hogy az alagút gerendái régóta tartó beázás és földelési probléma miatt sérültek, de ezeknek a cseréjét a későbbi, Batthyány téri oszlopsor beépítésekor amúgy is szükséges vágányzár keretében tervezték, mert az állapotuk az azonnal munkákat nem tette szükségessé.

A cég közleménye szerint a födém megrepedésében közrejátszhatott a hirtelen jött felmelegedés, amely a lebontott burkolat alatt lévő, amúgy is rossz állapotú alaplemez és a gerenda hőtágulás miatti sérülését okozta.

Ezért döntöttek előbb a HÉV sebességének korlátozása, majd a forgalom leállítása mellett.

A fonódó építését nem zavarja

A hibát a tervek szerint április 26-án üzemzárásig kijavítják, a sérült elemeket eltávolítják, majd az eredetileg tervezett időben kerülnek helyükre az új gerendák.

A budai fonódó villamosközlekedés építésének leállítását azonban a történetek nem indokolják – állítja a BKK.

http://www.origo.hu/itthon/20150312-maradnak-a-potlobuszok-a-hev-helyett.htmlMaradnak a pótlóbuszok a HÉV helyett