Divattervezéssel is foglalkozik Habony Árpád új médiacége

Habony Árpád
Budapest, 2013. május 30. Habony Árpád a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó A magyar modell az átalakuló Európában című közös konferenciáján, a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2013. május 30-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Habony Árpád résztulajdonában álló új médiacég divat- és formatervezéssel, illetve épülettakarítással is foglalkozna. A hatmilliós tőkéjű részvénytársaságnak egy freemailes címen lehet írni. A cégben társtulajdonos Győri Tibor, aki 20 éve a Fidesz és Orbán Viktor környékén dolgozik.
Vágólapra másolva!

Sokan már az új Simicska Lajosként emlegetik a háttérből előlépő Habony Árpádot, a résztulajdonában álló, még formálódó sajtóbirodalom ékköve ehhez képest egy mindössze hatmillió forintos tőkével alapított részvénytársaság, amelynek elérhetőségeként egy freemailes e-mail címet adtak meg.

Meglepő dolgokra képesek

Az április 9-én alapított és egy héttel később, múlt csütörtökön a cégbíróságon bejegyzett Modern Média Group (MMG) Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. tevékenységi körébe nem meglepő módon javarészt a médiával kapcsolatos tevékenységek tartoznak, de akad közöttük egy-két meglepő feladat is.

Habony Árpád a Modern Média Group résztulajdonosa: hárommillióval szállt be Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A részvénytársaság a már elektronikusan is elérhető cégjegyzéki leírás szerint a napilap- és folyóiratkiadás, valamint a televízióműsor-gyártás, hírügynökségi tevékenység, illetve piac- és közvélemény-kutatás mellett olyan meglepő dolgokkal is foglalkozik, mint a divat- és formatervezés.

Elegáns, divatos ruhák és drága kiegészítők jellemzik az új médiacézárt Forrás: Facebook/Kaminski Fanny

Talán nem véletlenül, mert a cég résztulajdonosa, Habony Árpád drága és titokzatos autói mellett minőségi, divatos öltözékéről és az olyan, a dolgozó kisember számára megfizethetetlen árú kiegészítőiről híres, mint a 400 ezres Gucci kézitáskája és az ugyanilyen márkájú, de csaknem duplájába kerülő utazóbőröndje. Habony Árpád múltjával az Origo részletesen foglalkozott.

A Modern Média Group néhány tevékenységi köre:

  • Vagyonkezelés (főtevékenység).
  • Könyv- és napilapkiadás, valamint folyóirat, időszaki kiadvány kiadása.
  • Film-, video-, televízióműsor-gyártás, terjesztés és utómunka.
  • Adatfeldolgozás, webhoszting szolgáltatás.
  • Hírügynökségi tevékenység.
  • Ingatlanügynöki tevékenység.
  • PR, kommunikáció.
  • Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás.
  • Médiareklám.
  • Piac-, közvélemény-kutatás.
  • Divat-, formatervezés.
  • Fordítás, tolmácsolás.
  • Egyéb épület-, ipari takarítás.
  • Egyéb közösségi, társadalmi tevékenység.

A médiabirodalom ékköve

Az MMG Zrt. az Orbán–Simicska-háború okán szükségessé váló új jobboldali médiabirodalom ékköve. Ehhez és a zártkörű részvénytársasági formánál minimálisan előírt ötmillió forint alaptőkéhez képest az a hatmilliós jegyzett tőke nem tűnik soknak. Elérhetőségeként egy freemailes email címet adtak meg.

Ezen az e-mail címen érhető el a Habony-médiabirodalom Forrás: Origo

A cégiratok alátámasztják a Napi Gazdaság múlt heti, az akkor még bejegyzés alatt álló cégről szóló információit. Eszerint a cég vezérigazgatója Keresztesi Péter, a Századvég marketingigazgatója és egyben - kedden még - a Napi Gazdaság Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója is.

Az Indexet is tulajdonló Közép-Európai Média és Kiadó (CEMP) Zrt.-től 2013 nyarán vásárolta meg a Napi Gazdaság kiadóját a Századvég Gazdaságkutató Zrt., de éppen hétfőn tovább is adta Liszkay Gábornak, a Simicska Lajossal szakító volt Magyar Nemzet-főszerkesztőnek és volt Hír TV-elnöknek.

Az új Habony-cégben jelen lévő századvéges szál nem csak Keresztesi Péter személyében érhető tetten. Az MMG Zrt. székhelye ugyanúgy a főváros III. kerületében, a Perc utca 8. szám alatti irodaházban van, mint a Napi Gazdaság kiadójáé.

Egy ismerős ügyvéd segített

Az MMG Zrt. alapításában a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda segédkezett - számolt be a Hir24.hu. Az Origo a Sárhegyi irodáról tavaly októberben írt, amikor a Washingtonban a nemzetközi beruházási viták rendezésére szakosodott, választott bíróság előtt a magyar állam képviseletében ők és a Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda összesen 1,9 milliárd forintos díjért megnyerték a Sukoró-pert.

A Sárhegyi iroda névadója Sárhegyi Zoltán, a Nemzeti Választási Bizottság Fidesz által delegált tagja. Ennél az irodánál kezdte egyébként ügyvédbojtárként pályáját Papcsák Ferenc, Zugló volt fideszes polgármestere. Sárhegyi és felesége, Bártfai Beatrix a tulajdonosai egyébként a Z. I. B. Consulting Kft.-nek, amely az első, majd a második Orbán-kormánytól is számos állami megrendeléshez jutott.

A Hir24.hu cikke tárta fel, hogy Sárhegyi 2010 nyarától másfél évig tagja volt a Gazdasági Rádiót üzemeltető Műsor-Hang Zrt. igazgatóságának. A cégben ekkoriban kisebbségi tulajdonos volt a ceglédi Hungária Értékpapír Zrt. is. Habonyék ügyvédje tehát az álbróker Kecskés Lászlóné Jolika egyik érdekeltségében volt vezető - a szintén hungáriás Seres Istvánnal együtt.

Felesbe dobták össze

A cég tőkéjét fele-fele arányban adta össze a két tulajdonos, Habony Árpád és Győri Tibor. Vagyis Habony hárommillió forinttal szállt be a cégbe, miközben régóta téma, hogy a Fidesz vezető politikusaitól a miniszterelnökig sokaknak tanácsot adó Habonynak nem tudni, honnan van jövedelme.

Habony Andy Vajna kormánybiztossal és Havasi Bertalan kormányfői sajtófőnökkel 2013-ban a kötcsei fideszes pikniken Forrás: MTI/Varga György

Ugyan Habony még mindig beltagja és vezetője a Színes Tinták Bt.-nek - a kültag a testvére -, ám annak a vállalkozásnak 2009 óta nincs bevétele, sőt: 2013-at 128 ezer forintos veszteséggel zárta. Azt pedig a kormány és a Fidesz mindig hangsúlyozta, hogy tanácsadóként Habony Árpád nem kap egy fillért sem.

Fontos emberek közt forgott

Habony Árpád egy másik cégben az Orbán Viktorral távoli rokonságban álló, jobboldali üzletember Vitézy Tamással is dolgozott, de 2010 tavaszán kilépett a ma már fizetésképtelenség miatt felszámolás alatt álló, Horvátországban szállodákat, kikötőket üzemeltető Adriatiq Islands Group Hungary Kft.-ből.

Habony egy cégben volt Stumpf Istvánnal is, aki ma alkotmánybíró (bal szélen) Fotó: Nagy Attila - Origo

Habony Árpád az Adriatiqból az Atticus Zrt.-hez távozott. Ez egy számos Fidesz-közeli vállalkozót, tanácsadót begyűjtő cég volt a 2000-es években. Heim Péter és Lantos Csaba igazgatósági tagok mellett felügyelőbizottsági tag volt Habony és Stumpf István is, aki alkotmánybíróvá választása miatt szállt ki.

Régi ismerősök a tulajdonosok

Az MMG Zrt. másik tulajdonosa, Győri Tibor egy másik fontos cégben is érdekelt. Idén februárban vette a tulajdonába a 2006-10 között általa vezetett Nézőpont Intézetet is működtető Nézőpont Csoport Zrt.-t Mráz Ágoston Sámueltől, az intézet vezető politikai elemzőjétől, a cégcsoport vezérigazgatójától.

Győri Tibor az előző ciklusban államtitkár volt, de a Fideszben 1993 óta mozog Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Nézőpontot 2005-ben Europtimus néven alapították. Az alapítók között volt Habony Árpád és Győri Tibor, és vezető tisztségviselők is voltak 2005-2008 között. Az Europtimusban felbukkant Nagy Attila ügyvéd is, aki 1997-ben ellenjegyezte a Fidesz-cégeket eltüntető Josip Tot szerződéseit.

Győri felesége ítélte el az ÉS-t

Győri Tibor felesége, Győriné Maurer Amália 2013 nyaráig volt a Fővárosi Ítélőtábla bírája, és kifejezetten sajtóperekre specializálódott. Így ő is tagja volt annak a bírói tanácsnak, amely 2005-ben jogerősen is helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalmat (ÉS) a tokaji borcsatákként ismertté vált ügyben, amelynek lényege az volt, formálisan a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlése volt-e az a 2001-es összejövetel, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök az ÉS-ben közölt jegyzőkönyv szerint azt mondta a felesége által tulajdonolt cég állami pályázataira utalva, hogy "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet". A bíróság első fokon a hetilapnak adott igazat, az Ítélőtábla viszont megváltoztatta a döntést. Érdekesség, hogy a perben a borászati cég ügyvédje a Magyar Nemzet sajtójogi képviselője, Karas Mónika volt, aki a '90-es évek elején Győriné Maurer Amáliával együtt a Lapkiadó Vállalatnál kezdte jogi pályáját - 2022-ig szóló kinevezésével jelenleg ő a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.

Győri Tibor a mostani Orbán-kormányban ugyan semmilyen tisztséget nem vállal, de az előző ciklusban előbb két évig Orbán Viktor - közelebbről meg nem határozott feladatú - megbízottjaként, majd 2012-től jogi ügyekért felelős államtitkárként dolgozott a Miniszterelnökségen. Portréját az Origo fel is vázolta.

Simicskával is jóban voltak

Orbánnal azonban jóval régebbről ismerik egymást. Győri ugyanis 1993-94 között a Fidesz vezető jogtanácsosa volt. Akkoriban, 1993 tavaszán kapott hivatalos pozíciót Simicska Lajos is Orbán Viktortól, aki felkérte a párt gazdasági igazgatói tisztségére.

Simicska Lajos régről ismeri Győri Tibort: nemcsak a Fideszből, a Mahirból is Fotó: Bielik István - Origo

Győri és Simicska útjai ezután is sokáig keresztezték egymást, hiszen Győri 1994-98 között a Simicska-érdekeltség Mahir Lapkiadó Rt. igazgatósági tagja volt, 1995-2003 között a Mahir Zrt. vezérigazgatója, majd 2004-06 között a Fidesz elnöki tanácsadója.

Érdekesség, hogy Győri Tibor 2006-2011 között vezető tisztségviselője volt annak a most végelszámolás alatt álló Budapest Riport Kft.-nek, ami a Budapest Riport nevű kampányújság kiadója volt. A lap magát reklámozva a Mahir felületein plakátok százain Jean-viccekkel élcelődött Demszky Gáboron 2006-ban.