Gyurcsány tanácsokat adott a Kun-Mediátor károsultjainak

Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Nagyon nehéz szenvedélyek és indulatok nélkül beszélni és megnyugtató mondatokat mondani az álbrókerbotrány kapcsán, mert senki nem tudja, mit történt - utalt a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-vel kapcsolatos hírekre a Demokratikus Koalíció elnöke Karcagon.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a Kun-Mediátor húsz százalék kamatot ígért az ügyfeleknek, ami egy minimális pénzügyi ismeretekkel rendelkező ember számára is gyanús.

- tette fel a kérdést a volt kormányfő.

Nincs jólét

A DK elnöke szerint a kisvárosok elveszítették erejüket, erre megoldást kell találni. Hozzátette, hogy megérti az ország jelenlegi helyzete miatti radikális megnyilvánulásokat, de mint mondta, „ma a legradikálisabb válasz megmaradni normálisnak és mérsékeltnek”.

Gyurcsány Ferenc nem érti, miért nem tűnt fel senkinek Forrás: Csanádi Márton - Origo

Állítása szerint „iszonyatos szükségben szenvednek sokan”, rengeteg uniós pénzt költenek az országban, még sincs jólét. Megjegyezte, hogy több orvos megy el az országból, mint amennyit képeznek.

Vegyék birtokba a várost!

Gyurcsány Ferenc arra kérte a jelenlevőket, hogy „vegyék birtokukba a várost, a megyét, és ne ijedjenek meg, ha valakinek nem tetszik, ha politizálnak”.

Kiemelte: nem politizálni szeretne, hanem azt, hogy az emberek büszke polgárok legyenek, hogy akarjanak valódi polgári részvételt, és ne térjenek ki a vita elől, mert az építő lehet.

Jobbikosok és fideszesek együtt tüntettek

Az MTI tudósítása kitér arra is, hogy tucatnyi Fidesz-szimpatizáns „Mit keresel itt?”, „Szemkilövető, szégyelld magad!” feliratú lapokat tartott maga elé, a jobbikosok hasonló feliratokkal tüntettek a DK-elnök bekiabálásokkal kísért beszéde közben.

Balla György szerint "a milliárdokat elsíboló" Kun-Mediátor fővárosi székhelye "a közismerten MSZP-s, DK-s", Vadai Ágnessel jó kapcsolatokat ápoló Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója tulajdonában lévő ingatlanba van bejegyezve. A fideszes képviselő azt mondta, a korábban Szeivolt István által működtetett karcagi Fehér Holló étterem "a kedvenc találkozási helye volt" baloldali politikusoknak, ma pedig "a Kun-Mediátor tulajdonosaival közvetlen rokoni kapcsolatban álló hölgyek", köztük a cég ügyvezetőjének idősebbik lánya működtetik a vendéglátóhelyet. Szeivolt István erre reagálva közölte: "az Épkar Zrt.-nek és a társaság tulajdonosainak nincs közük Vadai Ágneshez. Nem ápolnak a politikussal baráti kapcsolatot, soha nem támogatták az MSZP, a DK, de a Jobbik kampányrendezvényeit sem".