Újabb Fidesz-alapszervezetet oszlattak föl

Vágólapra másolva!
A XV. kerületi szervezet után Demeter Zoltán választókerületi elnök kérésére a párt országos választmánya szerdán az edelényi alapszervezetet is feloszlatta. 
Vágólapra másolva!

A rákospalotai után az edelényi Fidesz-szervezetet is feloszlatták a belső ellentétek miatt – derült ki a Népszava cikkéből. Az edelényi fideszesek között lényegében már 2009 óta folyamatos a belháború. A zavaros állapotok játszhattak közre abban, hogy a Kövér László vezette országos választmány feloszlatta helyi szervezetet.

Szerdán látott napvilágot az a hír, hogy két ellenséges táborra szakadt a XV. kerületi Fidesz, ezért a párt budapesti választmánya feloszlatja a szervezetet.