Kétszázezret ér egy trafikrabló a rendőrségnek

dohánybolti rablók
Vágólapra másolva!
Vérdíjat tűztek ki a rendőrök néhány, még szökésben lévő trafikrablóra. Egy oroszlányi és három debreceni rablás tetteseit keresik, kétszázezer forintot fizetnek értük. Ezek a férfiak is késsel raboltak, ahogyan a kaposvári gyilkos.
Vágólapra másolva!

Az első rablás Debrecenben, a Sámsoni úti dohányboltban történt január 24-én. Egy férfi kora este ment be a trafikba, ahol az eladót egy késsel kényszerítette a bevétel átadására. A 25-30 év körüli, 175 centiméter magas, vékony testalkatú, kék szemű, feltűnően fehér bőrű, rövid hajú rabló ezután elmenekült.

Az egyik debreceni rabló Forrás: police.hu

Debrecenben a rendőrök három trafikrablás ügyét egyesítették. Ebbe a sorba illik bele a február 23-án, nem sokkal este hét óra előtt történt eset is. Ez a rablás a Jerikó utcai dohányboltban történt, és szintén késsel fosztották ki a trafikot. Itt egy 170 centiméter magas, vékony férfi rabolt, fekete kapucnis pulóver volt rajta.

Még mindig Debrecen. Március 3-án este nyolc óra körül az Egyetem sugárúti trafikba mentek be a rablók. Az eladót egy késsel a földre kényszerítették, majd a kasszából pénzt loptak.

Az egyik férfi - akinél a kés volt - 25-30 év körüli, 170-175 centiméter magas, vékony. Társa szintén 25-30 év körüli, 180 centiméter magas. A rendőrök a három debreceni rablást egy esetként kezelik.

Egy oroszlányi trafikrablót sem találnak egyelőre. Ez a férfi is késsel ment a dohányboltba, 2015. február 2-án. Megfenyegette az eladót és elvitte a kasszából a pénzt. A 170 centiméter magas, 25-30 év körüli rabló is elmenekült.

Az oroszlányi rablóról készült egy videó is:

Annak, aki a rablók nyomára vezet, kétszázezer forintot fizet a rendőrség. Mivel valószínű, hogy a debreceni férfiak együtt dolgoztak, az ő ügyük egy esetnek számít, azaz ott csak egyszer jár a kétszázezres jutalom.

A bejelentéseket a 107-es, vagy a 112-es segélyhívóra várják.