Útlevelekkel sefteltek az ügyintézők

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba került az a 36 éves férfi, aki hivatalnokokkal hamisíttatott útleveleket. Két nő segített neki, akik a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál voltak ügyintézők. Összesen több mint ötven külföldinek szereztek hamis papírokat. 
Vágólapra másolva!

A férfi még 2013 elején lett jóba a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának két ügyintézőjével. Abban állapodtak meg, hogy külföldieknek adnak el útleveleket, személyi igazolványokat vagy jogosítványokat, más emberek adataival.

A papírmunkát a hivatalban dolgozó nők intézték, a férfi pedig az ügyfelekkel tartotta a kapcsolatot. Valószínűleg több mint 50 külföldinek állítottak ki hamis okmányokat.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit előzetes letartóztatásba helyezte, a két nő szabadlábon védekezhet – közölte a Fővárosi Főügyészség.