Megszólalt Marika néni férje

Vágólapra másolva!
A kun-mediátoros Dobrai Sándorné férje azt állítja, nem tudott semmit felesége pénzügyeiről, sem az eltűnési szándékáról.
Vágólapra másolva!

A TV2 Tények című műsora felkutatta Dobrai Sándort, és a férfi nyilatkozott is nekik, bár nem akarta, hogy az arcát mutassa a kamera.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tűnt el a neje, a halk szavú férfi elmesélte: „nekem azt mondta, hogy megy dolgozni, ahogy máskor is, hát, ha úgy gondolod, mondtam, menjél, azóta nem láttam".

Aggódik a családjáért

Dobrai Sándorné karcagi háza Forrás: Origo

Állítása szerint ő nem foglalkozott sem a cég, sem pedig a felesége pénzügyeivel, mert az nem tartozik másra, csak arra, aki vele (a nejével) dolgozik. Felesége eltűnése után őt is keresték a rendőrök, de ő Pesten volt a rokonoknál. A Gyorskocsi utcában hallgatták ki, néhány kérdés után szabadon engedték. Dobrai Sándor aggódik a családjáért, azt mondta, a gyerekei is azért költöztek el Budapestre, mert már több fenyegetést is kaptak.

A becslések szerint 20 milliárd forintot eltüntető Kun-Mediátor ügyvezetőjét, a karcagi Dobrai Sándornét, vagy ahogy a károsultak ismerik, Marcsikát már az Interpol is körözi.