Életfogytiglanra ítélték a Baunok házaspár gyilkosait

2015.04.29. 11:34

Jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a két testvért, aki 2011-ben meggyilkolta Baunok István szolnoki vállalkozót és feleségét.

Az ítélőtábla társtettesként, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, több ember és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 39 és 40 éves férfit, és - az elsőfokú ítéletet súlyosítva - döntött arról, hogy egyikük sem bocsátható feltételesen szabadon.

A bűnsegéd 25 év után szabadulhat

Az emberölésben bűnsegédként közreműködő társuk szintén életfogytig tartó büntetést kapott, ő legkorábban 25 év letöltése után szabadulhat. Az elkövetők bujkálását segítő, valamint az áldozatoktól megszerzett egyik gépkocsit orgazdaként megvásárló vádlottakat felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték.

Súlyosbított a Szegedi ÍtélőtáblaForrás: MTI/Mészáros János

2011-ben történt a gyilkosság

A férfiak anyagi gondjaik megoldását attól várták, hogy az egyikük által ismert és jómódúnak tartott szolnoki vállalkozótól több millió forintot szereznek. 2011. november 17-én a 60 éves Baunok Istvánt a lakóházában keresték fel, és egy riasztópisztollyal megfenyegetve 60 millió forintot követeltek tőle. Miután a sértettnek ennyi készpénze nem volt otthon, az összeget interneten akarták átutaltatni az egyik vádlott feleségének bankszámlájára. Baunok István azonban kiszaladt az épületből, és segítségért kiabált. A vádlottak azonban a vállalkozót visszavitték a házba, majd őt és a 61 éves feleségét Újszász külterületére vitték a házaspár két gépkocsijával.

Nem tudta a kódot

A település határában telefonon többször megpróbálták a pénzösszeget átutaltatni Baunok Istvánnal, de mivel a sértett nem tudta a teljes kódot közölni, a bank visszautasította a kért tranzakciót. Ekkor a vádlottak úgy döntöttek, hogy a sértettek nem maradhatnak életben, mert azonnal a rendőrséghez fordulnának. Kezüket, lábukat összekötötték, szemüket, szájukat leragasztották, majd egy használaton kívüli kúthoz szállították őket. A kútnál az asszonyt a fején megütötték, emiatt a szája vérrel telt meg, amelyet a ragasztás miatt nem tudott kiköpni, és vérbelélegzés következtében rövid idő alatt meghalt. Testét összekötötték a férjéével, majd mindkettőjüket belelökték egy kútba, ahol Baunok István megfulladt.