Tarlós István a kormányhoz fordul az Illatos úti szennyezés ügyében

Vágólapra másolva!
Tarlós István főpolgármester a kormányhoz fordul az IX. kerületi, Illatos úti környezetszennyezés ügyében.
Vágólapra másolva!

Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén napirend előtt bejelentette: főpolgármesterként a kormányhoz is fordul a probléma miatt, és a lakosságnak a főváros a saját mozgásterében minden támogatást megad.

Nincs mozgástér

Felkéri Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőit, hogy tartsanak helyszíni szemlét az Illatos úti telepen. A fővárosi önkormányzatnak jogi felelőssége és feladata nincs az ügyben, így mozgástere sincsen. A jogi lehetőségeket 2007-ben elvették a fővárostól, ugyanis azóta állami felszámoló működik a területen - mondta Tarlós István.

Tarlós István azt is mondta, a kormány nem közömbös a probléma iránt, és úgy tudja, hogy a Illatos úti környezetszennyezés a szerdai kormányülésen téma lesz.