Megrengette Brüsszelt Orbán halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentése

Vágólapra másolva!
Ha Magyarország visszaállítaná a halálbüntetést, akkor eljárás indulhatna ellene, amely szankciókhoz vezethet, mint például ahhoz, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát az Európai Tanácsban - mondta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő. 
Vágólapra másolva!

Erről az AFP-nek beszélt a magát megnevezni nem kívánó forrás. Az Európai Bizottság egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy

Szintén mai hír, hogy telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt az Európai Parlament elnöke. Ide kattintva elolvashatja a részleteket.

A néppárt is felszólalt

A Fideszt is a tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) azt írta Twitter-oldalán, hogy:

A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú tömörülés elnöke, Joseph Daul pedig azt közölte: "kérni fogja, hogy beszélhessen Orbán Viktorral a halálbüntetésről szóló előző napi kijelentései tisztázása végett".

Korábban Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának elnöke, volt belga miniszterelnök Orbán Viktor támogatásának a megvonására szólította fel az Európai Néppártot.

Magyarország nem riad vissza

Ahogyan arról az Origo beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök tegnap egy újságírói kérdésre válaszolva Pécsett azt mondta, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését, mert úgy néz ki, hogy a három csapásnak és a tényleges életfogytiglannak nincs elég visszatartó ereje.

Orbán Viktor halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentésével foglalkozott a The Guardian. A kormány szerint valótlanságokat állított a lap. Fotó: Polyák Attila - Origo

A kormányfő ezzel a múlt heti kaposvári trafikgyilkosságra utalt. Úgy vélte, a bűnözők előtt világossá kell tenni, hogy Magyarország nem riad vissza semmitől, ha az állampolgárai védelméről van szó.

Uniós alapszerződést szegnénk meg

Az európai uniós alapszerződés 7. cikke kimondja, hogy amennyiben egy tagállam súlyosan megsérti az EU alapértékeit - úgy mint az alapszabadságokat, a demokráciát, az emberi jogokat, vagy a jogállamiság követelményeit -, akkor szavazati joga felfüggeszthető a tanácsban.

Kaposvár egyébként kiáll a halálbüntetés mellett, erről bővebben ide kattintva olvashat.