Döntött a kormány: felszámolják az Illatos úti szennyezést

Lázár János Budapest, 2015. április 23.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban Kormányinfó 5. Mit miért tesz a kormány? címmel 2015. április 23-án.
MTI Fotó: Kovács Attila
Budapest, 2015. április 23. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban Kormányinfó 5. Mit miért tesz a kormány? címmel 2015. április 23-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Ha közvetlen életveszélyt jelent a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyén tárolt mintegy 2800 tonna szennyező hulladék, akkor a délutáni felmérést követően azonnal megkezdi a kormányhivatal a hordók elszállítását. Lázár János miniszter bejelentése szerint ez 1,1 milliárd forintba kerülhet.
Vágólapra másolva!

Még ma délután kimennek az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepére Tornai Richárd kormánymegbízott és a fővárosi kormányhivatal szakemberei, hogy felmérjék, valóban közvetlen életveszélyt jelentenek- e szennyező anyagokat tároló hordók, ahogyan arról a sajtó cikkezett. Dorogra viszik.

Ha veszélyes, azonnal elviszik

Ha a kiderül, hogy közvetlen életveszélyt jelentenek a területen tárolt anyagok, akkor Lázár János szerint azonnal, még ma megkezdik az elszállítást. Kérdésre válaszolva megjegyezte, úgy tudja, Dorogra viszik a szennyező anyagokat. Dorogon van ugyanis egy veszélyeshulladék-égető üzem.

Lázár János szerint a kormánymegbízott személyesen jár el az ügyben Forrás: MTI/Kovács Attila

A miniszter ezt a Kormányinfó tájékoztatón jelentette be, megjegyezve: akkor is elszállítják a mintegy 2800 tonna szennyező anyagot, ha az nem jelent közvetlen életveszélyt, de akkor nem azonnal, hanem csak sürgősen, ám ez sem jelent többet néhány napnál.

Egymilliárdnál többe kerül

A Budapesti Vegyiművek "sajátos hagyatéka ez" - fogalmazott Lázár János, megjegyezve, hogy ellenőrizni fogják, igaz-e a sajtóhíradásokban leírt helyzet, miszerint a területen tárolt anyagok egy része közvetlen életveszélyt jelent.

Az összes anyag elszállítására már költségbecslés is készült, eszerint 1,1 milliárd forintba kerül a munka - mondta a miniszter. Hozzátette: a pénzt a nemzetgazdasági miniszternek kell előteremteni átmenetileg, mert az összeget a kormány csak megelőlegezi, viszont majd utólag behajtják a Vegyiműveken.

Bőven a határérték felett

Éppen két napja tartottak lakossági fórumot az Illatos úti helyzetről - erről az Origo is tudósított. Az eseményen Magyar Balázs geofizikus, környezettechnológiai szakértő elmondta, már az 1910-es években is nagyon durva szerekkel dolgoztak a területen. Rengeteg a benzol és a klórbenzol, amelyek erősen rákkeltőek.

A lakossági fórumon a szakértők nem nyugtatták meg a jelenlévőket Fotó: Bielik István - Origo

Az 1993-ban privatizált, 2007 óta felszámolás alatt álló Budapesti Vegyiművek telepén 2000 tonna veszélyes hulladékot tároltak mindenféle szedett-vedett edényekben, kirepedt oldalú hordókban a szabad ég alatt. Van itt például oldószer, növényvédőszer, egyéb mérgező anyagok, amelyek folyamatosan károsítják a talajt, a levegőt. A felszámolási időszakban a hordók száma csak nőtt.