Éljen május elseje!

2015.05.01. 09:02

Elmélyült tudásomat a világról a május elsejei felvonulásokon alapoztam meg. Ott jöttem rá például, hogy a Föld, az öreg sárgolyó valójában hungarocellből van, a tetején vörös csillaggal, hogy a vitorlázó repülőgépeket igazából mackónadrágba bújt fiatalok tolják, csak lentről az nem látszik. És hogy a pártelithez tartozóknak két alaptulajdonságuk van: kivétel nélkül kalapot viselnek, és órákon át képesek integetni. Mint ahogy Kádár János rávilágított, a május elsejékben egy közös volt: mindegyik előbbre vitte valamennyivel a munkásosztály, a dolgozó nép ügyét. Meg is lett az eredménye.

Százezrek voltak együtt az emberi haladás, a béke jegyében a módszerváltás előtti május elsejéken, az Origo munkatársai azonban nem a testvéri összefogásra, a munkásosztály erődemonstrációjára, hanem – érthetetlen okokból – teljesen más dolgokra emlékeznek. És szerencsére máshogy.

Forrás: Fortepan

Első párás szemmel emlékező kollégánk fiatal korában valószínűleg parfümőrnek készült. "Soha nem felejtem el apám új bőrkabátjának illatát, ahogy a karjában visz. Én semmit nem látok a tömegből, úgy sétálunk el a dísztribün előtt, hogy Kádár elvtársék arcát eltakarja egy hatalmas vattacukor, amit én tartok a kezemben. Málna illata volt. A tavasznak tavasz. Apának később fröccs. Ellenzéki volt, ezen a napon soha nem sörözött."

Forrás: Fortepan

Az emlékeket firtató kérdésünkre több fiatal kollégánk is a korával hozakodott elő, amiképpen a következő, anno vidéki kartárs is. Ő ezen felül még az apukája kiváló dolgozó kitüntetéseire is büszke. "Én annyira nem vagyok öreg, hogy izgalmas emlékeim legyenek erről az ünnepről: szüleim a diósdi Magyar Gördülőcsapágy Műveknél dolgoztak, ahol nem volt rendszeres a felvonulás. Egy alkalommal vettünk részt ilyenen, a '80-as évek közepén, ráadásul nem is a fővárosban, hanem Érd és Diósd között volt egy lájtos felvonulás – kevés tábla, transzparens meg protokoll rémlik, inkább egy majális hangulata volt a jellemző, zászlókra meg bohócokra emlékszem, meg persze virslizésre.

Egy másik alkalomról kitüntetésosztogatás rémlik, a gyár nagy étkezdéje feldíszítve, befüggönyözve az alkalomhoz illően, és kiosztottak egy nagy rakat plecsnit meg borítékot. Apu persze kapott kiváló dolgozó kitüntetést, de neki volt abból bőven már korábbról."

Forrás: Fortepan

Van olyan kolléganőnk, aki arra is emlékszik, mit viselt 29 évvel ezelőtt. Én azt sem tudom, múlt szerdán mi volt az ebéd. "Anyukám május 1-jére mindig új ruhát vett vagy varrt nekem. Emlékszem az utolsó felvonulásomra, ez a csernobili atomerőmű tragédiájának éve volt. Kékpöttyös, pörgős szoknya volt rajtam, és emlékszem, ahogy a Fővárosi Kertészeti Vállalat könyvelői között vonulva, lufival a kezemben Kádár Jánosnak integettem. Bemondták, hogy Főkert, hallottátok? – mondták a vállalat dolgozói a tribünnél. Negyvenéves fejjel is emlékszem arra az izgalomra, ahogyan minden évben Budapest peremkerületből indulva, már reggel 8-kor gyülekeztünk a Keletinél, hogy végigmenjünk a Dózsa György úton. 

A városligeti majális sem maradhatott ki. Kaptam mézeskalácsot és nyakba akasztható rózsaszín cukorszörnyűséget, na meg a kakasos nyalóka sem maradt el. A nap végére a héliumos lufimat mindig elhagytam valahol, vagy kidurrant, pedig az volt a legérdekesebb az egészben. Akkor május elseje tényleg egy ereszd el a hajamat ünnep volt. Énekeltünk, móka és kacagás volt, sőt, amikor hazaértünk még a kerti sütögetés sem maradt el. De rég volt, úristen! Tán igaz sem volt."

Forrás: Fortepan

Van az Origónak olyan dolgozója is, aki a május elsején kötelező lufit lezárt utcákon vitte haza! Tuti, hogy valami elvtárs volt. "Nézd, ott vannak a bácsik, integess – én pedig egy hatéves gyerek minden lelkesedésével lengettem a kezem apu nyakában a tribün irányába. Aztán ő a Városligetben ivott egy sört, én meg kaptam egy nyalókát. Ha szerencsém volt, még egy lufit is adtak mellé valahol, amit aztán a lezárt utcánkon vittem haza. Imádtam az egészet. A forgatagot, a rengeteg embert, azt hogy nem volt autó (nem mintha 1986-ban sok lett volna), és hogy kitelepültek a cukorkaárusok a sarokra. Vicces, a rendszerváltás után nekem az egyik legfurcsább az volt, amikor többé nem láttam a vörös zászlót a kapuk felett, pedig azt mindig nagyon szerettem. Ciki? Utólag sem hiszem."

Forrás: Fortepan

Pimaszul fiatal munkaerőnk soha nem látott lovas kocsi fölött repülő vörös csillagot. Bánhatja! "Harminc éves vagyok, nekem már nem olyan nagy élmény május elseje, mint anno a szüleimnek volt. Vattacukor, dugó a városban, tömény ételszag és sok-sok vacak a majálison – nagyjából ez ugrik be elsőre erről a napról" – válaszolta.

Forrás: Fortepan

Hatodik megszólalónk egykor hat- vagy hétéves lehetett, ma már nem emlékszik rá, viszont belefáradt a táblanézésbe. "Hat-hét éves lehettem, amikor talán az egyik utolsó május elsejei felvonulásra elvittek a szüleim. Az elején nagyon lelkes voltam, a szüleim sok kollégájával találkoztunk már a Dózsa György út sarkán. Kezdetben a hangos zene és a hatalmas táblák, transzparensek is elvonták a figyelmem, de még csak a dísztribün előtt jártunk, amikorra elnehezült a lábam, mintha ólomból lett volna. Ezután felváltva hol apám, hol valamelyik kollégája nyakában ültem, így felülről láttam a hatalmas tömeget, a zászló- és táblaerdőt."

Forrás: Fortepan

Hajdan labdarúgó kartársunk csapong ugyan, de a végén lő három mentőgólt. "Még serdülőben toltuk, 14-15 évesek lehettünk és Mátyásföldön volt meccsünk az MLTC ellen. Az ő pályájuk egy egykori szovjet laktanya mellett van. Ennek semmi köze a témához, de fontosnak éreztem megjegyezni. Szóval a placcon majális volt nagy erőkkel, Padödő-koncert meg minden. És amikor kezdődött a mi meccsünk, mindenhol szünet volt, ezért az összes látogató a mi meccsünket nézte. Korábban nem játszottunk sosem több száz néző előtt – ez mostanában egy NB I-es bajnoki nézőszáma is lehet –, így elég nagy élmény volt. A korabeli Futball7 című újság szerint 400-an voltak. Ez az újság foglalkozott a budapesti utánpótlással – legalábbis eredmények szintjén mindenképpen. Egyébként kikaptunk 4-3-ra, pedig én háromszor is egyenlítettem."

Forrás: Fortepan

Van, aki furcsa öltözetű zenészekre hullámzott, csirkét evett és röhögött ezen a jeles napon. Utóbbi azért merész húzás volt! "Együtt a csonka család, anyám húslevest főz és csirkét ránt/tölt, mint vasárnaponként. Libegőzünk, vagy a Nagyrétre megyünk, van lángos, fagyi, a felnőtteknek virsli és sör. Vagy csak punnyadunk a tévé előtt, és nézzük a maratoni tévéközvetítést, az esti csúcspont a Felvonulók kérték!

A bátyám nyakában ülve csápolok a Tabánban az LGT-re, előtte a Mini Gőzhajója és Charlie Különös szilvesztere, aztán Presser hangjára hullámzik a tömeg, Kék asszony, Mindenki ... Röhögünk a Felvonulási téren, ahol a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjaként a gigantikus élőkép részei lehettünk. Előtte két-három nap lógás a suliból a próbák miatt. Jó buli volt!"

Forrás: Fortepan

Színpadi ember kartársunk annyira ellenzéki volt 1986-ban, hogy megtaposta Kádár János arcképét! Csoportosan! Tudom, melyik kisvárosban, de nem mondom meg. "Egy gyermeknéptánccsoport tagjaként léptem fel egy dunántúli kisváros majálisán. Az aprócska színpadnak ácsoltak egy hátlapot, amire feltettek egy hatalmas vörös drapériát, rá pedig Kádár János és Lenin bekeretezett, beüvegezett képét. A színpad kicsi volt, mi pedig sokan, így a pörgéseknél a lányok szoknyája rendszeresen hozzáért a drapériához.

A "menetszél" annyira cibálta az anyagot, hogy alig pár perc után leesett a Kádár-kép. Nagy csattanással landolt, az üveg összetört és – mivel a produkció nem állt le – még ugrálva meg is tapostuk a portrét. Miután lejöttünk a színpadról, valaki összetakarította a romokat, és leszedték a Lenin-képet is. Azóta sem tudjuk, mi történhetett a háttérben, de azonnal el kellett hagynunk a helyszínt, és nem kaptuk meg a korábban beígért fagyit."

Forrás: Fortepan

Bonus track. Egy máig öntudatos dolgozó nő, aki a nehézipar egyik fellegvárában töltötte gyermekkorát. "A május elseje, amire a legjobban emlékszem, vicces módon a rendszerváltás után volt, 2001 táján. Dunaújvárosban forgatták a Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmet, és a haverokkal jelentkeztünk statisztának. Korhű ruhák, buli, valamint fennmaradunk az örökkévalóságnak. Máig megvan a vonulás, a zászlólengetés, integetés, és az is, hogy a péküzem dolgozója voltam. Kb. 40 fok volt árnyékban, a hangulat a tetőfokára hágott. Akinek még emlékezetesebb az egész, az a húgom, aki kiemelt statisztaként végigállta a napot – a napon. Estére ugyan napszúrást kapott, de a filmen máig jól látszik. Nem a napszúrás, a húgom."