Orbán: Elmaradt az ellenforradalom

2015.05.01. 09:55

Új polgári berendezkedést kell megvalósítanunk – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint nemcsak kormányozni kell, hanem irányt kell szabni saját politikai közösségüknek. 

A tavalyi választásoknak az volt a tétje, hogy ellenforradalom alakul-e ki, vagy megvalósítjuk a 2010 és 2014 között végigvitt, sikeres forradalom berendezkedését. Kiderült, hogy ellenforradalom nem lesz, ugyanis három választást is meg tudtunk nyerni. Ebből az következik, hogy egy új, polgári berendezkedést kell megvalósítanunk – erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az Echo TV-n.

Nem mozgalom

„Az a kérdés, megvan-e még a hangunk, hogy beszélni tudjunk az emberekkel" – fogalmazott a miniszterelnök. Ebben szerinte nem mindig állnak jól. Ennek az is az oka, hogy már öt éve kormányoznak, túlságosan „benne vannak a közigazgatásban", és nem viselkednek mozgalomként.

Orbán szerint nem viselkednek eléggé mozgalomkéntFotó: Polyák Attila - Origo

„Én is gyakrabban vagyok miniszterelnök, mint pártelnök, holott ez két különböző dolog. Nemcsak kormányozni kell, hanem irányt is kell szabni saját politikai közösségünknek, el kell mondani, hogy miért harcolunk, miért érdemes dolgozni" – mondta a kormányfő.

Halálbüntetés

A kormányfő legutóbb arról beszélt, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését, az arról szóló vitát. A kormányfő ezzel a múlt heti kaposvári trafikgyilkosságra utaltÚgy vélte, a bűnözők előtt világossá kell tenni, hogy Magyarország nem riad vissza semmitől, ha állampolgárai védelméről van szó.

Ezt követően Orbán Viktor csütörtökön telefonon arról tájékoztatta Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét, hogy nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, „egy vita van róla” Magyarországon.