A polgármester is megszavazta a saját fizetésemelését

Vágólapra másolva!
Az oroszlányi képviselők a hétfői testületi ülésen 30 százalékkal megemelték a polgármester illetményét és költségtérítési keretét. Lazók Zoltán januártól 680 ezer forintot keres és 100 ezer forint fölött számolhat el költségeket.
Vágólapra másolva!

Az MSZP, a DK és az Együtt által támogatott polgármester fizetésemelését a baloldali többségű testület azért szavazta meg, hogy összhangba kerüljön a törvényi előírással. Ezzel szemben az egyetlen jobbikos képviselő azt mondta: visszataszító és jogszabályilag is aggályos a döntés, ami rossz üzenet a város lakossága számára, hogy alig fél évvel a helyhatósági választások után, immár másodszor emelik a polgármester illetményét. A kemma.hu-nak nyilatkozó Szabó Mihály szerint eközben a költségvetés egyensúlyban tartásához a város intézményeinek 5 százalékos csökkentését kérte a városvezetés, valamint csak hitelfelvétellel tudja megoldani a régóta szükséges sportcsarnok bővítést is.

Lazók Zoltán szerint valótlanságot állít a Jobbik elnöke azzal, hogy fél év alatt másodszor történik polgármesteri illetményemelés, mint ahogy az sem igaz, hogy jogszabályilag is aggályos lett volna a döntés menete. A polgármester sajnálatosnak tartja, hogy a költségcsökkentésből csak a mérték maradt meg a képviselő emlékezetében, az, hogy ténylegesen milyen tételekből vonnak le, már nem.