Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerint ha a demokrácia nem teremt jobb életet, nem lehet bizalmat teremteni iránta. A DK elnöke Hajdúszoboszlón beszélt arról is, hogy a magyarok többsége Kádár alatt jobban élt. 
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a demokratikus oldalnak meg kell értenie: "ha a demokratikus rend nem teremt jobb, élhetőbb világot, mint a kádárizmus puha diktatúrája volt, akkor elfordulnak tőlünk" a szélsőjobb felé.

Gyurcsány Ferenc szerint Kádár alatt jobban élt a magyarok többsége, mint most Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Kádár-korszak

Az ellenzéki politikus tényként említette, hogy

"1956 és 1989 között a magyarok átlagjövedelme háromszorosára emelkedett, míg az elmúlt huszonöt évben lényegében nem változott semmit, milliónyian élnek rosszabbul, mint korábban" - fogalmazott.

Gyurcsány megemelné a minimálbért

Hogyan lehet a kiábrándultságot újra reménnyel felváltani? - tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy a korábbi megoldások erre nem adnak választ. Új lehetőségként említette a DK elképzeléseit, amelyeket Az elfeledett hatmillió ember programja címmel gyűjtöttek össze.

Ennek egyik legfontosabb célkitűzése, hogy öt éven belül a minimálbér legalább legyen egyenlő a minimális megélhetési költséggel.

- mondta Gyurcsány Ferenc, aki egyidejűleg cáfolta, hogy ingyen akar vizet és villanyt adni az embereknek. Ugyanakkor megismételte: minden embernek állampolgári jogon hozzá kell jutnia az emberi élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges víz- és árammennyiséghez.