Hazatért Nepálból a debreceni orvoscsapat

Vágólapra másolva!
A nepáli földrengés után 350 sérültet látott el a katasztrófa helyszínén az elmúlt csaknem egy hét alatt a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja.
Vágólapra másolva!

Késmárky András, a csoport vezetője a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott rögtönzött sajtótájékoztatón hangsúlyozta: olyan térségben nyújtottak segítséget a helyieknek, ahol nemhogy a földrengés idején, de az elmúlt öt évben sem volt orvosi ellátás.

Egy nepáli rendőr egy összedőlt épület romjai előtt Katmanduban Forrás: MTI/EPA/Will Oliver

Saját zsebből is

Helyi egészségügyi személyzet segítette a négytagú orvoscsoport küldetését, amelynek több mint 2 millió forintos költségeit egyesületük összegyűjtött pénzéből, illetve saját zsebből finanszírozták - tette hozzá.
Elmondta, zömében gyerekeket és nőket gyógyítottak egy helyi rendelőben a saját felszerelésükkel és gyógyszereikkel. A maradék gyógyszert, kötszert és eszközöket pedig a nepáli kormánynak adományozták.

A Katmandut elhagyni próbáló nepáliak buszai Forrás: MTI/AP/Bernat Armangue

Öngyilkosjelöltek is szép számmal vannak

Hozzáfűzte: nagyon sok embert kell a katasztrófa által kiváltott sokk miatt kezelni, illetve több öngyilkosjelöltet is elláttak poszttraumatikus stressz szindróma miatt. Úgy vélekedett, hogy a földrengés áldozatainak akkut sürgősségi ellátására a jövőben már nem lesz szükség a térségben, ám továbbra sem megoldott a sérültek krónikus ellátása és utógondozása.

Egy épület romjai Katmanduban Forrás: MTI/EPA/Abir Abdullah

Az övék volt az első mentőcsapat

Kiss Csaba, a csoport tagja arról szólt, hogy nagyon nehéz körülmények között, egy félig összedőlt épületben, éjjel-nappal dolgoztak, így alig volt idő pihenésre. Az orvos azt mondta, a helyiek nagyon örültek nekik, ugyanis egy olyan régióban nyújtottak egészségügyi ellátást, ahol az övék volt az első mentőcsapat.

Több ezren kényszerültek sátortáborokba Forrás: AFP/Prakash Mathema

Sosem látott pusztítás

A helyi hatóságok legfrissebb adatai szerint a Nepálban április 25-én bekövetkezett, 7,9-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma meghaladja a 7550-et, a sérülteké pedig a 14 ezret. Több mint 200 ezer épület teljesen megsemmisült, 190 ezer pedig részlegesen megrongálódott a természeti katasztrófa következtében.