Szex helyett emberrablás Békésszentandráson és Szolnokon is

Vágólapra másolva!
Három férfit elrabolt, kettőt pedig kirabolt egy fiatalokból álló bűnbanda. Szolnokon, Szarvason és Békésszentandráson csaptak le, szexuális szolgáltatás volt a csali. 
Vágólapra másolva!

Szexet ígértek, de helyette kirabolták vagy elrabolták áldozataikat egy bűnbanda tagjai, akik Szolnokon, Szarvason és Békésszentandráson is lecsaptak. Először a szarvasi ügyre derült fény, még tavaly júniusban. Akkor egy helyi férfihez ment be két nő, akiktől szexuális szolgáltatást remélt.

Szex helyett rablás

A nőkkel két férfi is érkezett, akik fegyverrel és késsel fenyegették meg a férfit, akit meg is vertek. Pénzt követeltek tőle, amit végül meg is kaptak, sőt még egy bankautomatához is elvitték, ahol újabb 150 ezer forintot adott nekik.

A férfi szólt a rendőröknek, akik nyomozni kezdtek, és gyorsan rájöttek, hogy a banda tagjai Szolnok megyeiek lehetnek. Ezt erősítette meg az is, hogy még aznap történt egy hasonló bűncselekmény Szolnokon.

Újabb áldozatok

Ott két román férfi pénzét szerezték meg, szintén szexuális szolgáltatás ígéretével. Ekkor már azt is tudták, hogy kik rabolják ki sorozatban az embereket. Mivel azt gondolták, hogy fegyverük van, a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték, akik másnap Szolnokon, egy üzletközpontban fogtak el egy 18 éves és egy fiatalkorú lányt, valamint társaikat, egy 21 és egy 29 éves férfit.

Az elfogásról videó is készült:

Azt már a további nyomozás derítette ki, hogy ugyanez a banda tavaly májusban Békésszentandráson két férfit rabolt el, Szolnokon pedig egy másik férfit is kirabolt. A rendőrök emberrablással, rablással, zsarolással és gyermekprostitúció elősegítésével gyanúsítják őket – mondta az Origónak Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.